2011. február 4., péntek

Rekviem Egy örök barátság,örök szerelem/emlékére/szerelem mely most is él



EZ A BLOG NAPLÓM CÍME !
EGYETLEN,DRÁGA, SZERELMEM !!! .......ITT OTTHON VAGY !......


!!!!


Rólam

Baráti-szellemi blogom létrehozásának célja a személyes és közös boldogságunkhoz vezető út (utak) keresése. Természetesen Én magam sem vagyok biztos és nem is vagyok egy véleményen abban, hogy miben is áll a boldogság – vagy éppen a boldogtalanság. Amiben biztosak vagyunk: bár nagyon fontos, de nem elégséges ehhez csak a sikeresség a mindennapi életben, sem pusztán az anyagi jólét. Szükséges az is, hogy az emberi lét úgynevezett végső kérdéseivel is foglalkozom, keressem a bennem erősítő, belső békét adó válaszokat, életünk értelmének a forrását. Úgy találtam, a 'sokszög' az egyéniség és az összetartozás fontosságát egyaránt jelképezi, ezért szerepel nevében Egy örök barátság,örök szerelem/emlékére .2009.. óta tartok rendszeres összejöveteleket,itt,, és az internet egyéb oldalain  s beszélgetünk a legkülönfélébb témákról az élet teljességének jegyében: vallásról, filozófiáról, erkölcsről, művészetről, politikáról, tudományos és hétköznapi kérdésekről. Az eszmecserékről itt Blogger.com -/örök barátság ,örök szerelem -magán blog oldalon 

és az ( iwiw-en,HI5 ,Netlogon,  és a Facebook-on) minden ismerőst és ismeretlent, érdeklődéssel olvasok minden reflexióját szívélyesen várok !Köszönöm előre !

u.i:

Elsősorban ,,volt páromnak véleménye  érdekelne  és szeretném ha tudná  .hogy mit is jelent számomra -ma is ,,személye /nem szégyellem és nem titkolom -ma is szeretem/ és ezután  érdekel mások véleménye, reflexiója !!!!!!

Zoltán /sztez /


Szükségem van Rád 
Forró vágyad érintése :erzso_varga:

Forró vágyad érintése megremegteti a lelkem, 
Szemed szikrázó pillantása feltüzeli a vérem. 
Boldogságunk záloga egymás szívében van, 
Gyengéd ölelésünk örökké tart az éjszakában. 
A szenvedély forrósága sugárzik belőlünk, 
Egymás gyengéd csókjaitól izzik bőrünk. 
Lágy simogatásokkal boldogan szeretünk, 
Végtelen szenvedélyben eggyé válik testünk s lelkünk. 
A hold és a csillagok tanúi szerelmünknek, 
S a váltakozó évszakokban folytonos hűségünknek. 
Mint ahogy szabad repülése van a sólyomnak, 
Éppúgy mint az égben szárnyaló vágyainknak. 
Imádlak,Szeretlek! 
Egyetlened Erzsóka 

Ha tényleg úgy érzel irántam, ahogy elmondtad, 

kérlek légy óvatos a szívemmel. Elviheted, csak ne törd össze.
 Mert az egész világ összedőlne. 
.........................................................................
A szeretet hangja muzsika: a léleknek, felüdülés a szellemnek, 
megkönnyebbedés a szívnek. 
Ez a szó: szeretet - élettel teli valóság; segít feloldani és feloldódni; 
megérteni és megértetni; megtartani és elengedni./

erzso_varga 


A MAGYAR ROMEO ÉS JÚLIA TÖRTÉNETE  !

NYÍLT IGAZSÁG SZERELMÜNKRŐL ! 

El nem mondott mondatok.../Ma már nincsen kinek /
Hát elmondom mindenkinek 

Ez a-Szerelem !

Túl későn ébredtem rá,
hogy a karjaid közt volt egykor az otthonom,
és a csókjaid jelentették számomra az életet.
És nélküled most a szívem csak megszokásból dobog.
De a fájdalom ellenére szerencsésnek mondhatom magam,
mert bár soha nem lesz újra ,,csak- az enyém,,
neked köszönhetően rátaláltam a ,,Végtelen szerelemre,,..és Rád !
Aki nem csak szavakkal szeretett,
hanem tettekkel is,
Akinek a számára én vagyok,voltam,
 a legféltetetebb kincs.
Akinek hiányzok, ha nem vagyok épp vele,
Akinek a szerelmének nincs semmi feltétele,
Aki ha meglátott szíve nagyokat dobbant
Aki a fülembe súgta: téged szeretlek a legjobban,
Aki számára én voltam  a világ,a Nagy Egyetlen 
Aki nem hazudott  azzal, hogy imád,
Akinek a mindene én voltam,
Aki úgy szeret, hogy magam vagyok,
Akinek nem kellett mellém semmi,
Aki az életemet szebbé tette egykor !

Zoltán

 PROLOG :

EMLÉKOLDAL : volt régi EGYETLENEMNEK !

Rólam

Baráti-szellemi blogom létrehozásának célja a személyes és közös boldogságunkhoz vezető út (utak) keresése. Természetesen Én magam sem vagyok biztos és nem is vagyok egy véleményen abban, hogy miben is áll a boldogság – vagy éppen a boldogtalanság.De EGYETLENEM elvesztése tragikus,,számomra ,,Ö,,volt mindenem...maga az élet...


Egyetlenem úgy jelent meg ,,egykor ,,életemben mint egy ,,fényes,, csillag ,és csillogásával boldogságot ,fényt hozott életembe,lelkembe és vele megtaláltam a ,,végtelen szerelmet,,.Egyetlenem minden áldozatot meghozott Értem , és Én is meghoztam Érte .Szerettük Egymást,,együtt álmodtuk az életet."Érted vagyok ,és Te értem vagy " egyre csak fülembe csengenek e szavak !.,,Sajnos Egyetlenem ,,eltűnt,, szerelmünk nem halt meg ,,örök életűvé vált ,annak a boldog időnek. emlékei maradtak  meg.,amit az idő megszépít .,de azok szebbek mindennél  ..DE VAN EGY  VÁGYOM ,HOGY , HOGY EGYSZER MEGTALÁLOM "RÉGI KEDVESEMET" ,A VALÓDI  "EGYETLENEMET" és újra csodás lesz minden ..de addig is "élem új életem " Egyetlenemmel" szebb volt minden  Talán majd egyszer..! Régi Szerelmemmel nem vagyunk összeveszve. és ha netán  lesz 2-esély akkor ezt az időt "elfelejtjük  és nem rójuk fel senkinek  nem kérdezzük ki miben volt hibás.úgy gondolom  a remény hal meg legutoljára..!Minden újrakezdés  nehéz mert előbb el kell tüntetni  a gyűlölet "vas-fogát"FÁJ  A MÚLT ,FÁJ A MA MERT  A SZERELEM,BÁNAT ,KÖNNY ÉS A GYŰLÖLET,BOSSZÚ EGY NAPON SZÜLETETT"...HA NINCSEN GYŰLÖLET  KÖNNYŰ LESZ ÚJRAKEZDENI  ,CSAK AKARNI KELL,MERT EMLÉKEINKET ŐRIZZÜK ÉS MINDIG VELÜNK VANNAK ,A SZERELEM IS ÚJRA LÁNGRA LOBBAN ,/A PARÁZS  HAMU ALATT MEGVAN ÉS MINDEN PERCBEN LÁNGRA LOBBANHAT..A régen múlt vágyak,szerelem és együtt töltött emlékek  el kis érhetnek a "végtelen időben",még halálunk után is.!DE ADDIG MEG KELL VÍVJUK SAJÁT HARCUNKAT -MAGUNKKAL 
,így gondoltam egykor ......


Sajnos akkor még nem tudtam valódi okát :napok hetek vannak ,csak életéből ,és családja körében szeretne lenni !!!!!!!!!!!!




Volt idő,

Volt idő, mikor remegve, szív-dobogva vártalak 
Volt idő, mikor szemembe könnycsepp csordult általad 
Volt idő, mikor öleltél, átkaroltál csendesen 
Volt idő, mikor fülembe azt suttogtad: "Egyetlenem" 

Volt, hogy úgy éreztem, egyszer meghalok, ha nem leszel 
Volt, hogy tudtam, erőm tőled kapom, bármit is teszel 
Volt, hogy elmerengve néztem bájos arcod mosolyát 
Volt, hogy menthetetlenül csapott belém a boldogság 

Kellett minden pillanat, hogy itt legyél és lássalak 
Kellett minden érintés, hogy átéljük a vágyakat 
Kellett az, hogy becézgessen minden szerelmes szavad 
Kellett az, hogy érezzelek, akkor is, ha nem szabad 

Nem akartam azt, hogy minden álmunk törjön szerteszét 
Nem akartam azt, hogy hagyjuk fájni egymás életét 
Nem akartam azt, hogy ne maradjon más, csak hangos félelem 
Nem akartam azt, hogy egyszer hűljön ki a szerelem 

Most is érzem azt a vágyat, ami egykor áthatott 
Most is látom azt a képet, mit csak szívünk láthatott 
Most is hallom lelkem búját, de már nem is érdekes... 
Most is érzem azt, hogy érted élni mégis érdemes 

Volt idő, hogy szerettelek, te voltál a mindenem 
Volt hogy elfáradtam sokszor, túlcsordult az életem 
Kellett volna szóljak, de csak mentem tovább esztelen 
Nem akartam azt, hogy sírni láss a saját vesztemen 

Most is tudom, már nem félek, s mindhalálig szeretnélek...
De mennem kell,,,,mert nem fogod  már kezem,,,elengedtél,,,,

 Te Vagy A Végzetem ..

kepek

,



 
blog-helye http://hu.netlog.com/go/manage/blog/blogid=2626...- ;
 SAJÁT VIDEÓ RÓLUNK ,SZERELMÜNKRŐL /KÉPEKBEN ---/:VÉGTELEN SZERELEM  !!!!!!!



EGY ELBOCSÁJTÓ SZÉP ÜZENET

Elbocsájtó szép üzenet 

ÚTÓLSZÓ JAVÍTOTT BLOG /:) Rekviem Egy örök barátság,örök szerelem/emlékére/szerelem ma is él..
.

Új javított változat !!!!!!LEGÚJABB 2011.01.08.16.01 :)

A szeretet hangja muzsika: a léleknek, felüdülés a szellemnek,
megkönnyebbedés a szívnek.
Ez a szó: szeretet - élettel teli valóság; segít feloldani és feloldódni;
megérteni és megértetni; megtartani és elengedni./
Még egyszer újra kene kezdeni


Csak a tied
Ma úgy néztél rám, mint sápadt hold sötét éjjelen.
Ma úgy érintett karod, hogy fáztam, reszketett szívem.
Kis szádat nyisd szóra, hogy bánatod értsem én.
Kis tested ne remegjen, mint fán a deret ért, megsárgult levél.
Kés szívemnek minden perc, oly lassú ólom teher.
Szólj már, törd át a csendet, a meghaló idő felel.
Hol a tűz? A pergő dallam? Melytől égve éltünk.
Hol a boldog perc, mitől annyi mindent reméltünk?
Ma féltőn nézlek, keresed az utat, vissza hozzám.
Ma végre látlak téged, érzem a csend döntő súlyát.
Úgy ölellek, és te úgy ölelj, mint est a csillagot.
Te az enyém, én pedig, csak a tied vagyok!
Éjnek éjjelén, mikor szemedben
hacsak reggelig, de kihuny a fény,
akkor érkezem, mikor álmaimban
fogod, és szorítod két kezem,
és egy szót suttogsz: higgy nekem.
Tudom, nincs sötétség, csak fényhiány, és a távolság hitvány délibáb,
ha hívlak, éjjel ott teremsz, és nincs, amitől félnék, mert szeretsz.
Mikor eljön a nappal és vakon,
kegyvesztetten ténfereg, mikor tudja, hogy pár óra és
elmossák az éjjelek, akkor jön el, a mi időnk.
Szerelmed jön és félredönt minden vak, anyagból rakott falat…
Mindent legyőz ez az akarat, csak szívemet adhatom és álmaim
végtelen számban szórhatom, eléd.
Így meg kell kérjelek, ha álmodsz, vigyázz, hová lépsz.
Mert álmaimon gázolsz…
:ELENGEDÉS ,


Elengedni valakit azt jelenti,meg szűnik a fájdalom. 
Amíg szereted,fájni is fog a hiánya.Ez nem baj. 
Attól még elengedheted.Sírva búcsúzunk egymástól, 
s ha igazi a szereteted,ez egy jó sírás.
/felindultan , féltékeny haraggal/
Elválasztva lenni bárkitől is,akit szeretünk:fáj. 
Ha már nem fáj:nem is szeretjük.(......) 
Az elengedés nem azt jelenti,hogy elfelejtem örökre. 
Nem közönyt jelent.Az elengedés azt jelenti, 
hogy hagyom őt szabadon repülni,szállni, 
a maga útján-abban a biztos reményben,
hogy visszatalál majd hozzám. 
De amíg nincs itt,mindig hiányzik.És fáj. 
„Fáj a szív ha igazán szeret, mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet!”

Oly szenvedélyesen szeretlek, hogy szerelmem nagy részét elrejtem, nehogy rád nehezedjen a súlya.
Ha könnycsepp lennél, sosem sírnék, nehogy elveszítselek.
Tudod, hosszú álom az élet. Valaki rosszat álmodik, valaki szépet. Én azt szeretném, ha mi együtt álmodnánk valami szépet, s álmunk soha nem érne véget.
Más csókol, más szeret és más karja zár.De emléked megvan, szívembe temetem, bárhová bújsz én sohasem feledem.
Olyan vagy nekem, mint lepkének a Hold az éjszaka egén. Folyton felé repül, de el nem érheti.
Ne hidd, hogy szerelmedet térden állva kérem én. Bár szívem érted ég, koldulni büszke még!
Kínzó vágy gyötör, hiányod majd megöl, nem birom ki nélküled! Kérlek szoríts magadhoz s csókkal mondd, hogy szeretsz. Csak akkor tudunk repülni, ha szorosan átöleljük egymást.
Egy gyöngéd ölelés, mely elfeledtet mindent. Csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset. Egy forró csók, mely tüzes a vágytól, érzem: örökre hozzád láncol.
A szerelem olyan, mint egy álom, néha szép, néha fájdalom, igazán szeretni csak egyvalakit lehet, éspedig azt, ki téged nagyon szeret.
Este, ha lefekszel, tárd ki az ablakod, elküldtem hozzád az én csillagom. Egy pillanatra kérlek figyelj rá, mert a nevemben szép álmokat kíván.
Szeretném, ha szeretnél, ha néha megölelnél, s ha fognád a két kezem, boldog lenne életem.
Szemed csillogása, mosolyod ragyogása, szívemben az örök boldogság forrása. Forró szellő suhan keresztül testemen, s suttogja, hogy te vagy az egyetlen.
Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni.Kis pillangó száll most az éjben, minden ember szemére álmot hoz szépen. Elküldtem hát hozzád adja át a csókom, így csukódjon le a szemed, ajkammal ajkadon
Két szív mely egy ritmusra dobog, két lélek mely csak együtt ragyog. Ezek vagyunk ketten, csak te meg én, szerelmünk soha véget nem ér.
Akárhova visz is utam, te mindig velem vagy. Szívem otthont egyedül csak neked ad.Mit ér ezer szó, mely nem tőled hallható. Mit ér a sok csillag, ha nem veled látható. Mit érnek az órák, mit érnek a percek, ha mindezek nélküled telnek. Úgy szeress mint még soha, mintha szíved szívem volna.
Csak egy percig szeress, míg elmondom, imádlak. Csak egy óráig szeress, míg megsúgom, kívánlak. Szeress egy napig, míg csókolni tudlak. Szeress egy életen át, és én is mindig szeretni foglak.
A távolság csak kérkedő ellenfeled, ha igazán tudsz szeretni, legyőzheted. A fegyver a képzelet, idézd fel őt s itt van veled. A szívedben és lelkedben ott a szerelmesed.Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj. Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki ezen a világon.
Mondd  ugye álom volt az egész..
Ülök , várom a pillanatot, amikor újra látlak téged. Tudom, messze vagy, nem lehetsz itt velem, de olyan jó lenne, ha most itt lennél mellettem.
Minden éjjel azt álmodom, hogy mellettem állsz, s szerelmes szavakra, forró csókra vársz. Simogató pillantásod érzem arcomon, olyan ez mint a valóság. Kár, hogy álmodom.
Reggel, ha felébredsz, észre fogod venni, kicsike szobádból nem hiányzik semmi. De hogy én ott jártam, megtudod könnyen, hófehér párnádon ott csillog egy könnycsepp.
Csak nézlek téged, de szólni nem merek, úgysem érted szerelmes szívemet. Komédiázol, játszol csak velem, az élet mégis te vagy csak nekem!
Szemembe nézel, szívembe látsz, ha szerelmet kérsz, ott mindig találsz. Ha mindenki elhagy és senki nem szeret, ne félj, én mindig itt leszek veled.
Két csillag ragyog az égen, egyek ők már nagyon régen. Szeretlek, suttogják váltig, egyik te vagy, én a másik.Leírni nem tudom mit irántad érzek, hisz úgy is tudod szeretlek téged. Elmondom neked s az egész világnak
Nem tudok aludni, remeg a szívem, hiányzik, hogy kezed kezemhez érjen. Riadtan ébredek, merre vagy, hol lehetsz. Megnyugszom, csak mondd, hogy szeretsz.
Azt a percet feledni nem tudom, mikor édes csókod égett az ajkamon, karomba fűztelek, arcom tűzben égett, éreztem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged.
Ne titkold el, mi szívedben él, nem kell, hogy szebb, s jobb legyél. Nem hatnak rám gyönyörű szavak, csak mutasd meg nekem önmagad.
Ha lemegy a Nap, és feljön a Hold, a távolból valaki rád gondol. Nézi az eget, és reméli, hamarosan melletted lehet.
Ha az égen lemegy a nap, te akkor is az eszemben vagy. Te vagy a reménységem csillaga, s e csillag nélkül sötét az éjszaka.
Csendes éjszakában elkerül az álom, minden porcikámmal te utánad vágyom. Suttog a némaság ábrándos meséket, azt súgja halkan, látni szeretnélek. Te vagy az első, kit szívből szeretek, te vagy az első, kit soha nem feledek.

Mondd miért szeretsz Te mást

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, hogy minden csókod a számon felejtett. Még csak akkor tenne szépet, ha egyszer mindörökre, nekem adna téged.Szeretnék az álmod lenni, alvásodat megédesíteni.Szeretnék pilláidon, minden éjjel megpihenni,álmot hozó csókjaimat ajkadra lehelni. Féltelek! Ha tehetném, vigyáznám minden léptedet. Vigyáznék rád, mint egy angyal, hiszen te vagy, aki akkor is hiányzik, mikor ébred a hajnal.Mint édes ködből előtűnő napfény, mint először elszavalt csodás költemény, mint hullámzó tenger kék vizén a holdfény, azzá lettél nekem, s hiszem, hogy van remény.Valaki titokban rólad álmodik, valaki rólad szövi legszebb álmait. Valaki szemében miattad könny ragyog. Hidd el ez a valaki én vagyok.



Meg akarlak tartani EGYETLENEM  !

Ó Hígyj mindent, csak azt ne, hogy feledlek. Feledj mindent, csak azt ne, hogy szeretlek

Ha tényleg úgy érzel irántam, ahogy elmondtad, kérlek légy óvatos a szívemmel. Elviheted, csak ne törd össze. Mert az egész világ összedőlne.
Szeretnék nevetni, szívből ölelni, apró csókokat arcodra lehelni, minden reggel melletted ébredni, és édes csókkal álmodból ébreszteni.
Álmaimban rólad álmodom és mindazokról a dolgokról, amit együtt tehetnénk. Szívem érted sóhajt és az ajkaim egy édes jó éjt puszit küldenek neked.
Egy csendes este, amikor nem vesznek körül a barátok, becsukom a szemeimet és rád gondolok... halkan érted sóhajtok.
Van egy hely a szívemben, amelyet csak te tudsz kitölteni., egy álom amelyik valóra vált, azon a napon, amikor megismertelek.
Láttam havat májusban, angyalokat az égben, láttam olyan dolgokat, amelyekről mások csak álmodnak... de sose láttam még nálad édesebbet, istenibbet.
Ha látnád a szemem csillogását, ha hallanád a szívem dobbanását, tudnád mit érzek irántad, éreznéd, hogy mennyire imádlak.
Hiányzol, mint testnek a vér, szinte éget, hogy nem vagy az enyém. Hozzád repülnék, mint egy gondolat, hiányzik minden ami te vagy.
Ameddig szeretsz, én addig élek. De kérlek szeress, mert meghalni félek.
Kértem az Istent, engedjen feledni, de az volt a válasz: Téged kell szeretni!
Fáj a lét, a létezés, a lefekvés és az ébredés. Fáj a múlt és fáj a jelen, mindez azért, mert nem vagy velem.Ha porba írunk valamit, elfújja a szél, de ha a szívünkbe véssük, örökké él. Én a szívembe véstem egy szót s egy nevet! A szó: Szeretlek! A név: a te neved!
Azt mondják, hogy szerelembe csak egyszer lehet esni. De ez nem igaz, én minden egyes alkalommal szerelembe esek, amikor rád gondolok.Szeretnék könnycsepp lenni, a szemedben megszületni, végigfolyni az arcodon, és meghalni az ajkadon.Egy nap megkérded tőlem, hogy mi a fontosabb számomra, te vagy az életem? Én pedig azt válaszolom, hogy az életem. Erre te elhagysz, pedig ha tudnád... Te vagy az Életem!-
erzso_varga :)/NEKEM IS /ZOLTÁN :)


Kivánok Neked

Ha bújnék csak hozzád,
Ha nevetnék csak rajtad,
Ha mosolyognék csak neked,
Ha sírnék csak miattad
,Ha halnék csak érted.
Vágyom rád, mint sivatag a vízre,
Mint épp test az egészséges szívre.
Kellesz nekem, mint a két kezem,
Túl fontos vagy nekem, általad létezem!
Sokszor gondolok rád, és ez fáj nekem,
Mióta elmentél, üres az életem.
Elválni könnyű, feledni nehéz, a szív a múltba ezerszer visszanéz! Lehet, könnyen búcsúzunk, mégis fáj, ha találkozunk. Az Isten tudja, hogy erről ki tehet, de akkor búsan lehajtod fejed, százszor megállnál, de akkor tovább mész, mert elválni könnyű, de feledni nehéz!
Egy napon majd elbúsul az öröm s csak állunk sápadtan és hallgatag. Belül valami fájdalmas öröm, hol értelmüket vesztik a szavak. És nézzük egymást, aztán nem is nézzük, valami távolira gondolunk, valami múltra . Aztán háttal - elindulva a távolt kutatjuk, hogy merre lehet kiút? S mikor hisszük messze vagyunk egymástól, utunk a kör vonalán egybefut.EGYMÁSHOZ TARTOZUNK !
Kicsi szívem szépet álmodj, szép szavakkal mesét mondok, álmodd azt, hogy veled vagyok, forró csókkal jó éjt mondok!
V-Tech volt Veled összejönni,
De nem szabad sírni, ha fáj!
Ha mégis visszahúz a szíved,
Akkor vétkezz velem éjfél után....
Te vagy a kezdet, Te vagy a vég.
Nélküled felhős az ég.
Csak Veled látom szépnek a napot,
Csak Téged szeretlek, remélem tudod!
Amíg szeretsz, addig élek.
Szeress örökké, mert meghalni félek!
Féltelek, ezt meg kell értened,
Mert félteni csak azt lehet, akit az ember igazán szeret.
Amióta belenéztem a szemedbe,
Éjjel-nappal Te jársz az eszemben.
Szemed ragyogását nem tudom FELEDNI.
Van egy álmom, melyben a legfontosabb szerepet Neked szánom.S ha majd egyszer valóra váltom, én leszek a legboldogabb a világon!
Ne sírj ha gyötör a bánat, csak kinevetnek ha sírni látnak. A Te fájó szíved nem lesz attól könnyebb, és nagyon kevés ember érdemli a könnyet!
Drága Szerelmem!
Állandóan Rád gondolok!
Hiányzol!
Nagyon szeretlek. Imádlak!
Egyetlened Erzsóka !
Szükségem van Rád


:Átölel a gyönyör, eléget a mámor, azt kívánom ha idebújsz mellém, el nem engedlek, mert én téged örökké szeretlek.Mikor rád gondolok, megremeg a lelkem, ilyenkor úgy érzem, bilincsben a testem. Mindig itt vagy velem, mégis oly távol, csak én tudom, hogy mennyire hiányzol.
Ha álmodom, nem tudom, hogy mi a jó és mi a rossz. Ha álmodom nem tudom mi az álom és mi a való. Ha álmodom, nem tudom mit miért teszek, csak azt remélem, ott veled leszek.
Minden vágyam együtt lenni veled, csókolni a szád, nézni a szemed. Szeretnélek úgy, ahogy csak lehet, érted tenném, és mindig csak veled.
Úgy szeretnék sokszor vándorfelhő lenni, suttogó széllel, hozzád elrepülni. Szép szemedbe nézni, csókolni a szádat, s veled tölteni hosszú éjszakákat.
Néha rám gondolsz és tudod, hogy messze vagyok. Csak bízzál bennem, mert én is rád gondolok. Utam bármerre is vezet, az én szívem mindig csak téged szeret. Messze vagy tőlem, de nem vagyok árva, mert itt vagy velem, a szívembe zárva.De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha!A szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más elmúlhat - és el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. De a szeretet el nem múlhat-megmarad. Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul
Egyetlened Zoltán
Forró vágyad érintése :erzso_varga:

SOSE BÚCSÚZZ EL
 
Forró vágyad érintése megremegteti a lelkem,
Szemed szikrázó pillantása feltüzeli a vérem.
Boldogságunk záloga egymás szívében van,
Gyengéd ölelésünk örökké tart az éjszakában.
A szenvedély forrósága sugárzik belőlünk,
Egymás gyengéd csókjaitól izzik bőrünk.
Lágy simogatásokkal boldogan szeretünk,
Végtelen szenvedélyben eggyé válik testünk s lelkünk.
A hold és a csillagok tanúi szerelmünknek,
S a váltakozó évszakokban folytonos hűségünknek.
Mint ahogy szabad repülése van a sólyomnak,
Éppúgy mint az égben szárnyaló vágyainknak.
Imádlak,Szeretlek!
Egyetlened Erzsóka :)


Barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek."
Mi is a őszinteség, szeretet és tisztelet..? Érezzük, vagy szeretnénk érezni, mégsem tudjuk igazán megfogalmazni, mi is az. Miért vágyunk mégis olyan nagyon arra, hogy szeretve legyünk, és szeressünk...?
A csoda benned van, Te kelted életre.
Minden nap szép lehet,Csak nézz a szívedbe.
Engedd a lelked szabadon szállni,
S a boldogságot magadba zárni.
Lásd meg a szépet, érezd az illatát.
Szereteted borítsa, a rétek virágát.
Nyújtsd ki kezed, keresd a kedvesed,
S ha megtaláltad, többet el ne engedd.
Ne ígérj csillagot, ne ígérj hamisat,
Add a legtöbbet, amit lehet,Add önmagad.
Mielőtt egyet lépnél, mielőtt bármit tennél,
Mielőtt elindulnál, mielőtt bármit szólnál,
Tedd mérlegre Önmagad,Tedd mérlegre az álmodat!
Tedd mérlegre az éveket,Tedd mérlegre az életed!
Kérdezd meg: melyik az az út,
Melyen az ember biztos célba jut?
Mielőtt eltévednél.Mielőtt tönkremennél,
Mielőtt elhervadnál,Mielőtt sírba szállnál,
Kérdezd meg hol az az Élet,Amelyben az ember
Boldogabb s Boldogságban élhet!
Millió csók Egyetlened


Imádlak,Szeretlek!-Erzsóka :)


 Szeretnélek újra megtalálni

:)
"Gondolj ráma hűvös hajnalokon,mikor szitáló esőkopog az ablakodon.
Gondolj rám egy nyári délutánon,mikor a forróságcseppekben ül az arcodon.
Gondolj rám az őszülő fák alatt,mikor puha lépted elkavarja a rőt avart.
Gondolj rám lágy esti szélben,mikor a telihold fénye köszönt rád éppen.
Gondolj rám a téli, zord időben,mikor kezed fázóndidereg zsebedben.
Gondolj rám a tavaszi zsongásban,mikor szerelmek illata
tart fogságban.Gondolj rám az évnek mindegyik szakában,
a nappalokban és az éjszakákban,gondolj rám
ébren, reggeltől estig, és álmodban estétől reggelig,gondolj rám.”
úgy, hogy szinte érezzem,ahogy szíved ütemére lélegzem."
Szeretlek: millió csók .Egyetlened :)Erzsóka
Te vagy a Mindenem


Mert a szeretettől a lélek kinyílik, mint az ezerszirmú lótuszvirág.
Hiszen a szeretet nem vágyik egyébre, minthogy beteljesíthesse önmagát.
IGAZ SZERELEM
Amíg szívedben élek, kérlek őrizd meg e képet.
De ha csak emlék lesz és kopott,
akkor is gondolj rám, hogy voltam, s talán vagyok.
E kép segít emlékezni, s az emlékek nem hagynak feledni.
Tudom, ha messze leszek, ritkán gondolsz énrám.
Idő múlik, sok barát jön, s elfelejtesz örökre tán.
Így legalább néha, ha emlékek közt lapozgatsz,
Rátalálsz e képre, s így majd rám gondolhatsz.
Nem azok a legfontosabb emberek, akiknek a jelenlétét mindig észrevesszük,
hanem akiknek a hiányát a szívünkben érezzük.
Minden elmúlik, mint az álom, elrepül mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben halványan, mint a holdsugár.
Az emlék megmarad, mi szép volt visszajár, mint késő estelen fészkébe a madár.
És késő éjjelig, halálig megmarad egynémely arc vagy név, egynémely pillanat.
Az ember mindent elfeled: bút, örömet, bánatot,
csak egyet nem: a szerelmedet!Egyetlenedet azt nem !!!!!!!!!!
Zoltán :)


,,,, .Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól,
csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak. ,,
A szenvedély egy hatalmas erő, ami akkor is bennünk él,
mikor azt hittük elhamvadt. Egy csábító vágy,
ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket.
Egy mindent elsöprő győzelem, ami ledönti a falat,
amit szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem,
ami újra és újra feltámad, hiába próbáltuk hamu alatt tartani.,,
Mert a szeretettől a lélek kinyílik, mint az ezerszirmú lótuszvirág.
Hiszen a szeretet nem vágyik egyébre, minthogy beteljesíthesse önmagát.
Vigyázni kell nehogy a szeretet helyet a ,,múlt hibáin merengjünk el ,,
mert akkor megfeledkezz a szeretetről és helyébe a ,,múlt-bosszúja jelenik meg ,
amely ,,kioltja hittük ,,elhamvadt lángját ,,szeretet nélkül nincsen jelen és nincsen ,,
jövőbeli feltámadás,, hiába élünk ,,ezer éven át !!!!!!!!!!!
Egy pillanat itt maradt

Mi nem véletlen találkoztunk és találkozunk,mindig ,összeköt a múlt "láthatatlan-.elvarratlan- szállai
Régi szerelmem vagy,,!Mert a mi szerelmünk halhatatlan.
Drága Szerelmem ! Nagyon szeretlek !
Boldog vagyok Veled. Örülök, hogy most együtt lehetünk a hétvégén.
Köszönöm - lehetőséget Neked!
Imádlak: Egyetlened-Erzsóka ! :)


 NINCS RAJTAD KIVÜL

Örök szerelem
/vers a mi reinkarnácionkról /
Régi szerelmem vagy! Már mi régen
Megöleltük egymást számtalanszor.
Többször élünk,hallunk meg ezer évben,
Férfi vagyok én s te mindig asszony.
Te enyém vagy, én tied vagyok,
S ha te meghalsz, én is meghalok.
S ha aludni tértünk, sírba dőlve,
Akkor is találkozunk mi újra.
(Áldott az a szél, áldott örökre,
Mely a mi porunkat összefújja!)
Ott is szerelemről álmodunk,
Ott is együvé kerül porunk.
Egymásé vagyunk örökre, bárha
Száz alakot, száz helyet cseréltünk.
Suttogunk forró szerelmi lázba',
Hol bolyongtunk, mik voltunk, hogy éltünk!
Változandó minden idelenn,
Csak a mi szerelmünk végtelen.
És ha újra kezdjük a bolyongást,
S szél, vihar, hab és felhő ragadnak;
Hamvainkat száz alakba' folyvást
Együtt viszi, söpri szél, vihar, hab.
Legyen élet vagy legyen halál,
Minket örök hűségben talál.
Így töltöttünk már mi több ezer évet.
Ha te rózsa voltál, én a harmat.
Gerlíczének én voltam a fészked;
Hullám voltál s én a hattyú rajtad.
A szivárvány egyik fele én
S te a másik, fent az ég ivén!
Bízva nézek a halál elébe:
Mert szívünk nem veszti el szerelmét.
Hamvam' a te hamvad közelébe
Fogja vonni boldog, édes emlék.
Együtt élünk és együtt veszünk
S porladozva is ölelkezünk.
Hervadás, halál, múlás regéi,
Nem hiszek én bennetek! Hiába,
Szerelmünket ez a sors nem éri;
Nincsen annak vége, nincs halála.
Időt az nem ismer; kezdete
Sose volt és nem lesz vége se.
Dobogó szivem minden paránya,
Mely a míg élt, tiszta lánggal égett;
Századokról századokra szállva,
Nem szeret mást, senki mást, csak téged!
Te vagy üdve, vágya, mindene.
Örök álma, örök élete.
Mit tünödől? Ki tanítana félni!
Ezer évben, ezer változatban
El nem hagytuk egymást soha még mi,
Mert a mi szerelmünk halhatatlan.
Együtt porladoznak szíveink,
Míg lejár az ezer év megint...
SOHASE HIVTALAK ÉS MÉGIS RÁD GONDOLOK MINDEN ESTE 



Téged nem felejtelek
Várni.....
Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derűje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.
Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! Majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakul a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.
ZSÖTEN-ÉRZÉSEIM-EGYETLENEMNEK KÜLDÖM !

Drága Szerelmem!
,,Érted vagyok, és te értem vagy,
te értelmet és fényt adsz minden napnak.
Szeretlek én, és kettőnk dolgán
nem változtat többé senki már. ,,
Nagyon szeretlek. Boldog vagyok, hogy együtt lehetek Veled.
Érzem, hogy elég nehéz helyzetben vagyunk. De remélem, túl leszünk rajta. Szeretném, ha inkább a szíved vezérelne, mint a rosszindulatú megjegyzések befolyásolnának Téged barátaid az internetről,háziak és utcabeliek .
Ezentúl csak egymással kellene törődnünk, és nem másokkal.
Lehet, hogy sok minden kimaradt, de majd később pótolom.
Szeretlek!!!!!!!!Erzsóka


 Késő már
"Amíg az őszi nap melenget,
s te mélán hallgatod a csendet,
szeretnéd eltagadni titkon,
a tél is itt jár már a sarkon.
Ne siránkozz, múlt hibáin,
ne élj a múltban mindenáron.
Örülj a mának!
Amíg vannak, akik szeretnek,
van értelme az életednek.
Mindegy, hogy rohannak az évek,
ha érzed melegét egy kéznek.
Még érdemes reggel felkelni,
ha van kinek kenyeret szelni.
Örülj a percnek!
Ha rágondolok,szeretetet érzek.
MÁR NEM HALLOM..

/EGY VERS MI VALÓRA VÁLIK,HA MÁR NINCSEN REMÉNY 

  KÖNNYEBB MEGHALNI MINT ÖRÖKKÉ SZENVEDNI.
Egy szerelem tragédiája

E tragikus eset mit mondok nektek,
Egy őrült szerelem végére tesz pontot.
Talán a féltékenység volt a nagy hiba,
Melyből lett a tragédia.
Szép tavaszi estén ahol csendes a táj,
Szerelem tüzében égett egy ifjú pár.
Halkan súgdoloztak némán csókolóztak,
S a boldogság hevében vígan lubickoltak.
Ám az idő elmúlt a tavaszt nyár követte,
Nyarat pedig az ősz hűvös szele.
Szerelmük mámora tetőpontra hágott,
Őrjöngtek egymásért,és szöttek szép álmot.
Egy nap azután mégis vitatkoztak,
S a vita hevében sértő szót kerestek.
Végül a fiu megbántotta a lányt,
Majd elébe borult s kérte bocsánatát.
Könnyes szemmel mondta:
Kicsi kis szerelmem most az egyszer bocsásd ezt meg nekem.
Imádlak,szeretlek ne haragudj énrám,
Szörnyű vétkem szívemből bánom drágám!
Gúnyos sértő kacaj volt rá a felelet:
-tünj a szemem elöl,nem kellesz már nekem,
tudd meg nem szeretlek buta kisfiú,
gyüllöllek megvetlek átkozott fiú!
Mint a villám,mely lesúlyt a földre,
Oly erővel hatott a válasz a szívére.
Felállt,szólni akart,elcsuklott a hangja
Döbbenetes arccal nézett a lányra.
Lehajtotta fejét,s elindult az úton
Szívébe nyilalt a sajgó fájdalom.
Egy,csak egy gondolat járt emlékezetében:
Elküldött nem szeret, mit ér így az élet?
Otthonába érve leroskadt az ágyra,
Merengve gondolt az elmúlt boldogságra.
Tudta hogy vége van nem jön többé vissza,
Utolsó levelét eképpen fogalmazta:
Unom az életem ,így tovább nem bírom,
Inkább a csúf halál, mint a zord magány!
Tudom vétkeztem de nagyon megbántam,
Mindent gondoltam,de sajnos ezt nem vártam.
Utolsó percemben azért azt kívánom,
Te se legyél boldog-e világon.
Jussak majd eszedbe ha már nem leszek,
Emlékezz vissza mennyire szerettelek.
Ravatalomhoz ne merj közel jönni,
Utolsó utamat nélküled akarom megtenni.
Megszólal a harang a szomorú napon,
Gondolj akkor rám,könnyed ne hulljon.
Temessenek engem,temető sarkába,
Temető sarkának legméllyebb zugába
Ne találjon rám senki ezen a világon,
Talán majd megnyugszom a másvilágon.
Ha majd késöbb mégis megbánnád e dolgot,
Úgy érzed hogy többé nem lehetsz már boldog,
Gyere ki majd akkor a temetőbe,
Zug temetőnek legzugabb részébe.
Ott leszek én majd egy sírhalom alatt,
Alszom én már akkor, gyönyörű álmomat.
Borulj a sirhalomra s rám emlékezzél,
Emlékezzél arra,akit te nem szerettél.
E képp fejezte be a fiú a levelet,
Melyre szeretet helyett egy könnycseppet ejtett.
KÖNNYEBB MEGHALNI MINT ÖRÖKKÉ SZENVEDNI.
Ezután csendesen elhagyta otthonát,
Magába zárkózva ment mindig tovább.
Nem szólt Ö senkihez kikkel találkozott,
Közelgő halálról mélyen gondolkozott.
Lassan felkúszott egy szikla tetejére,
Utolsó pillantást vetett a vidékre.
Levetette magát,a mélybe zuhant
Földbe csapódva a lelke elsuhant.
Hiába várták,nem ment haza többé,
Barátai mentek,hogy megkeressék.
Hűvös őszi reggel rátaláltak végre,
Meredve feküdt egy szikla tövében.
Az egyik zsebében levelet találtak,
Mely meg volt címezve egy barna hajú lánynak.
Olvashatatlan volt,hisz a vértől elázott,
Csak a címzettértette meg e pár sort.
Nagy fájdalom közt,búsan eltemették
Siratták hisz nagyon szerették.
Volt ott még valaki,kit nem vettek észre,
Temető kapuban talpig feketében.
Ó hogy Ő mit érezhetett-e rövid idő alatt,
Gyötrődik a lelke,szíve majd meghasadt.
Csak állt némán s a múltra emlékezett,
Talán várná valaki kit egykor szeretett.
Ekképpen ábrándozott búsan egymagában,
Majd lassú léptekkel eltűnt a homályban.
Sötét este lett mire hazaért,
Családja kérdezték de Ő nem felelt,
Vacsorázni hívták,de Ő nem evett velük
Halálsápadt arcán jéghideg bánat ült.
Családja kérlelte:kicsik ,,Drágánk szólalj meg-
De Ő ellökte magától,s a szobába ment.
Csendes falak közt ha nem látta senki,
Bánatos szeméből könny csordult ki.
Később mikor elcsendesült minden,
Lassan zajtalanul ment el.
Temetőbe érve lassultak léptei,
Hívta őt valaki igy rémlett neki.
Bent a sorok közt hevesen vert szíve,
Borús tekintete zugsorokat kereste.
Körülötte a fák csengtek és bongtak,
Megállás nélkül csak suttogtak:
S ekkor a mélyből megszólalt valaki,
Halk suttogásból szavak szűrődtek ki.
Meghalt a szeretőd miattad tette,
Becsapták a szívét sőt belehalt ebbe.
Szeretett Ő téged, de te elküldted a halálba,
Nyugszik már a földbe örök némaságba.
Az éj leple alatt valaki halkan zokog,
Siratja a fiút ki már régen halott.
Késő bánat ezt maga is tudja,
De a szerelem áttöri s kínozza.
Megzörrennek a fák megint a temetőben,
Ismét szól a hang remegve:
Sírjál kislány,sírjál,zokogjon a lelked,
Neki is fájt de te elküldted.
A szellő elsuhant,csend borult a tájra,
Hangos zokogással borult a fejfára.
Végső bánatában egy tőrt rántott elő,
Teljes markolatig szívébe mártotta Ő.
Felszökkent a vére,sírhalomra zuhant,
Megremegett a teste,a lelke elsuhant.
Elcsendesült minden,a temető néma,
Csak egy hulla van a sírra borulva.
Másnap édesanyja bement a szobába,
Bevetett ágyát,üresen találta.
Amint a nyitott ablakra tévedt a szeme,
Mindent megértve zokogva borult le.
Ekkor kopogtatott a temető őre,
Benyitott hozzájuk,s szomorúan ült le.
Halk szavakkal mondta,
Kislányuk nem él már,friss halmon feküdt szívében egy tőrrel!
Pillanatnyi csend ez zokogás követte,
Sírt az öreg pár egymást átölelve.
Ekkor a halottat behozták a házba,
EZ VOLT HÁT A SZERELEM TRAGÉDIÁJA!!!!

MOST MÁR CSAK NEKEM KELL LÉPNEM,,OTT VAN EGY 8-ÉVES KISLÁNY ,HA SZÍVET KAP ,ÉLETET KAP,ÉS OTT LESZ AZ ,,ÚJ PLÁTÓI PÁROM AKI LEGALÁBB NÉHA /25-ÉVES /,MÉG NEM ISMER,ÉS NEM IS FOG ,DE AZÉRT KIHOZ EGY SZÁL VIRÁGOT ,EGY NÉVTELEN SÍRHOZ..ANÉLKÜL HOGY TUDNA KI VOLTAM ....PEDIG ,,VALÓDI PÁROMTÓL SZERETNÉK ,VALAMIT....HA ELJÖN AZ IDŐM FOGJA LE SZEMEM ,ÉS HOZZA KI EMLÉKEZÉS VIRÁGJÁT EGY NÉVTELEN FEJFÁRA ! MAJD ISTEN ELDÖNTI ,ÉS EGYETLENEM IS MEGBOCSÁTJA BŰNÖM ,HOGY TÖNKRETETTEM ÉLETÉT ,PEDIG MA TUDOM ,,Ö,,VOLT A LEGFONTOSABB, TÚL KEVÉS SZERETETET ADTAM NEKI...
ZOLTÁN :)
Van egyetlen és örök szerelem, de elraktározzuk mélyen
szívünk rejtett zugába és csak arra vár, hogy újra lángra lobbanjon !!!
Drága Szerelmem
Nagyon szép ez a videó! 

Köszönöm, Imádlak,ÉN is épp úgy szeretlek mint a videó-felvételen van..
köszönöm elhiszem , tényleg tükrözi a lelkedet !!!!!!!!!!
Ölellek: Egyetlened Erzsóka !


Végtelen szerelem
,,Szerelmi vallomás
Mikor először megláttam szemedet elvételen van..
elhittem tényleg tükrözi a lelkedet
Mikor először simogattam arcodat
tudtam nehéz lesz megvívni harcomat
mikor először megfogtam a kezed
nem akartam máshol lenni csak veled
mikor először megpihentem válladon
akkor lettem szerelmes vállalom
mikor először megöleltem testedet
szebbet nem rajzolhat képzelet
mikor először megcsókoltam ajkadat
izzott körülöttünk a röpke pillanat
Mára csukott szemmel látom szép szemed
és tükröződik belőle a szeretet
ha olykor olykor megsimítom arcodat
mosolyod ezernyi szépet tartogat
mikor egymásba fonódik két kezünk
tudjuk hogy együtt bármit elérhetünk
ha válladra hajtom a fejem jól tudom
ott megnyugszom s csak szépet álmodom
mikor átölelsz érzem hogy féltelek
belegondolok mi lenne ha nem lehetnék veled
ha csókollak mintha megállna az élet
s ha meghalnék tudom akkor is szeretnélek!!!
Ezer évben, ezer változatban !
Zoltán :)


,,Szeretnék ellopni az évből egy napot
Csak érted, csak Neked és magamnak.
Szeretném érezni a tavasz illatát,
A nyári szellő simogatását,
Az ősz bágyadt sugarát,
A tél jeges fuvallatát
Egyetlen nappá duzzadt percben
Csak érted, csak Veled...
Szeretném érezni az arcod melegét,
Csak Veled lenni lélekben is egyetlen egyszer
Csak egyetlen nap.
Látni a mosolyodat mely csak nekem szól,
Azt érezni hogy csak engem ölelsz
Mindent kizárva, csak egyetlen egyszer,
Csak egyetlen nap.
Szeretném a napot, a holdat,.a csillagokat,
Csak érted lenni és önmagamnak.
Hátat fordítani a világnak, lerombolni a gátakat..
Szeretnék szeretni mint még soha,
Csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.
Most szeretném látni az arcodat, akkor tudnám
Te akarnád e csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.,,
Zoltán :)
 Te vagy aki kell




CSALÓDNI,GYŰLÖLNI ÉS SZERETNI
Csalódni kell hogy boldogok lehessünk,
Gyűlölni tudni hogy újból szeressünk.
Kell tudni zokogni meg sírni,
Valakit megunni aztán visszahívni.
Csalódni százszor, csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!"
„A szerelem és a könny édestestvér,
nincs olyan szerelem, mely egy könnyet sem ér.
Aki sohasem sírt az sohasem szeretett,
mert a szerelem és a könny, egy napon született**
Szeretlek akkor is 

Imádlak: Egyetlened Erzsóka
De az igazi szerelmeddel nem élsz együtt. mindig ../
szeretőként megmarad / kell Nektek e titkos kapcsolat /nem élhetsz ..nélküle ..
Az igazit szereted annyira, hogy magadat mögé helyezed,
ha az Ő érdekei úgy kívánják,
elengeded, vagy álmaid, vágyaid
ellenére nem is kezdesz Vele. Ezért képtelen leszel elfelejteni,
mert nem láthatod többé,
vagy csak nagyon ritkán láthatod,
nem vehetsz részt az életében. Ez igazi szerelem,
mert képes vagy lemondani róla, elengedni.megmarad valami Nektek is..kell...

Szeretnélek újra megtalálni 

 

Persze akivel együtt élsz,/ha van-ha lesz/ azt is szereted, lehet,
hogy még szerelmes is vagy belé, de idővel erős szeretet,
barátság, megszokás váltja fel a nagy szerelmet...
Neked maradnak az álmaid. Álmaidban felhőtlenül boldog vagy,
mert Ő veled van, csak rád nevet, csak neked
csillog a szeme, akkor csak téged szeret. !!!!
Ha lefekszel, az Ő arcát látod, és Vele ébredsz... !!!!!!!!!!!!
Nappal vágysz utána, esetleg még sírsz is...,
de a láthatatlan könny, mindig ott fog csillogni a szemed sarkában.
Ha kaptál Tőle valamit, néhány percet, akkor az emlékeidnek élsz...
És százszor, ezerszer köszönöd Neki,
mert Életet adott vele.
Úgy érzed, a szíved megszakad a fájdalomtól, de dobog és szeret rendíthetetlenül.
Mindig keresed magadban a választ, mivel hódított meg, de a talányokra nincs felelet,
nem tudod miért, csak azt,
hogy szereted, feltétel nélkül, és vakon bízol a lehetetlenben, hogy egyszer talán mégis...
"Ölni tudnál ha bántják Őt, és sírni ha sírni látod, mert ami neki fáj, az neked is fáj...
Mást ölelsz, de képzeletben vele vagy.
Realitás és józan ész nincs az igaz szerelemben, csak a feltétel nélküli,
tiszta, szívből jövő érzelem.
Ha ezt érzed jól becsüld meg, mert olyan kincs birtokosa vagy amivel talán még
Te magad sem vagy tisztában."
Az igazi szerelem olyan érzés, ami örökké megmarad, idővel eggyé válik veled,
a lényed része lesz a halhatatlan
szerelem, örökös mélabú...
A mosolyod is ettől lesz rejtélyesebb, a szomorú szemed fényesebb..
De élni fogod az életed, kacagni fogsz és szeretni..
Ugyanakkor a másik feleddel nagyon fogsz szeretni...AZT akivel képes vagy
együtt élni.mert megad valamit mit az igaz ,,szerelmedtől ,nem kaptál meg
,,jelenlétet,,egy társ jelenlétét /ha lesz valamikor egyáltalán ./.igaz ez nem a nagy,,Ö,,
Sajnos a ,,nagy szerelmet ,,csak az ,,EGYETLENEDTŐL,, kaphatod meg ,de ,,Ö,,
nincsen veled , csak emlékeidben ,,de itt ,,örökre veled van,,.

 Még nem veszíthetlek
.Így aztán a románc eltávozik a színpadról, és átadja a helyét a valóságnak.
De a szerelem nem hal meg azzal, hogy a románc fejet hajt a valóság előtt./VAGY CSAK ÉN TÁVOZOK AZ ÉLETBŐL...,/
Ha két ember, aki valamikor szerelmes lett egymásba, hajlandó kitartani egymás mellett
szeretetben a családi élet kihívásai és lehetőségei között, akkor a szerelem újra növekedésnek indul, erősebb és ellenállóbb lesz, mint valaha. A csupán romantikán alapuló szerelem nem fog működni,,,ANNYIRA,, amikor a „jóban” a „rosszban”- találkozik. Az a szerelem, amely azon a döntésen nyugszik, hogy szeretni fogsz „míg a halál el nem választ”, az egyetlen szeretet, ami megbízható, állhatatos és biztos. A szerelem hoz össze minket, de az ilyen szeretet az,
ami továbbra is összetart .EGYETLENED !!!!!..ZOLTÁN
ELMÚLT 8-9 HÓ NÉHÁNY E-MAIL-JE /AZ 1000 DB-BÓL

 GONDOLATOK SZERELEMRŐL
Drága Szerelmem!
Nagyon szeretnék Veled találkozni, a tiéd lenni egészen. De hogyan. Rettentő nagy fájdalom lenne nekem, ha csak néznénk egymást, és nem lehetnénk együtt. Más most nagyon hiányzol és a hiányod elviselhetetlen. Nem tudok, mit csinálni. Ha meglátlak, elfog a könnyezés, könnybe lábad a szemem. És kizárólag Rád tudok gondolni, hogy milyen jó lenne együtt, érezni téged, érezni egymást. Kínzó szenvedésben lenne részünk. Mire jó ez? Nagyon tartok Hozzád, rettenetesen kívánlak, most is. Egyszerűen, fizikailag fáj a szívem. Úgy érzem, nem élném túl, ha ha nem lehetnék a tiéd akkor és azonnal. Imádlak: Egyetlened Erzsóka :)

Drága Szerelmem!
A másik ami nagyon nehéz nekem, ha elmennék hozzánk, akkor napokig nem bírnék felkelni az ágyból mellőled. És ez pedig óriási válsághoz vezetne. Előbb meg kell oldani a lányom által a gondok okát. Utána már bármikor mehetnék, bármeddig. Mint ahogy a lányom már az elején /ősszel/ mondta, hogy 1-1 hét itt majd ott. A lányom teljesen megbízható. Reálisan látja a dolgokat. Hidd el, hogy jót akar nekünk. A fiamat is meg tudja győzni.GYEREKEIM ,CSALÁDOM FONTOS ,ÉS VÉLEMÉNYÜK ..,DE BÍZZÁL BENNEM VISSZAJÖVÖK EZ MINDEN VÁGYAM ! / HOGY BÍZTAM BENNE ,MENNYIRE VÁGYTAM RÁ -MA MÁR CSAK AZT A HELYET SZERETNÉM LÁTNI AHOL BOLDOGOK VOLTUNK ..PILISSZÁNTÓ ,OTT VAN EGY ,,HEGY,,.ODA VÁGYOK KI !!!!!!!!!!!
Imádlak! Egyetlened Erzsóka
EGY SZÍV TÉGED  VISSZAVÁR
ÍME NÉHÁNY BLOG CÍME:
VAGY NEKEM
http://hu.netlog.com/emlekoldal_erzsoka_zoltan/...-
SZERELEM
A http://hu.netlog.com/emlekoldal_erzsoka_zoltan/...-
TEDD BOLDOGGÁ AZ ÉLETEM
http://hu.netlog.com/emlekoldal_erzsoka_zoltan/...-

 Mondj igent
JAVÍTÁS AZ ELŐZŐ BLOGOMHOZ KÉPEST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Sajnos minden, ,,általam elkövettet hibát a mostani páromra hárítottam."
IGAZ CSAK AZ IGAZAT MONDTAM -SAJNÁLOM HOGY ,,MERTEM SIRÁNKOZNI,, .
Őszintén megbántam ezeket a félhamis-igaz állításaimat. ,,nagyon sajnálom. és
ezúton kérek elnézést Erzsókától.

ADALÉK A ,,NÉVJEGYHEZ,, Magamról romantikus,komoly gondolkodású férfi vagyok.Fontos a hűség,az őszinteség,a tisztelet- Családi állapot:volt egy...---
1-Házasság 29 éve volt és,1-évig tartott,a 2- KAPCSOLATOM ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT VOLT/20-ÉVIG-TÁPIÓBICSKÉN/ÉS UTÁNA JÖTT A NAGY,Ö,
/EGYETLENEM-VARGA ERZSÉBET /A VÉGZET ASSZONYA,ez egy 2-2.5 ÉVES PÁRKAPCSOLAT volt. Volt párommal mindig jó volt a kapcsolatunk, (Karácsony óta már nem hív !!,de küldött egy elbocsátó szép üzenetet /,sajnos bennem és benne is,elpattant egy húr!Szeretni igazán csak az szeret aki a szerelemért/párjáért/feláldoz mindent!Ez a 2-év életem legszebb évei voltak,mára,plátói-kapcsolat maradt,vagy még annyi sem mert párom visszament közös családi otthonába 12 éve elvált férjéhez /PICIT idősebb ,de kellemes ,úriember,ki jól bán ERZSÓKÁVAL /és két felnőtt/gyerekéhez/kik örülnek hogy visszakapták anyjukat 12 év után,és ragaszkodnak hozzá/szeretetükkel VIGASZTALJÁK ,és ugyan ugyan kkor,páromban, bűntudat is van 12 év miatt,mikor a gyerekek nem voltak vele /és ,más otthona volt második férjével és harmadik férjével/élettársával/és 2008- ben jöttem Én az életében.A legcsodásabb kapcsolat volt/Vele kezdeném újra /Egy év után Nekünk is volt otthonunk/igaz bérelt lakás ,csak / a hol együtt éltünk 2009 szep-től/addig,Ö,albérletben LAKOTT 2009,04.05-ig ,a TRAGÉDIÁIG !!!!!!!!!!!!!!
/két spontán abortusz  mint a két alkalommal  :2009 és 2010 magzat 5-hó ban /amiről  EGYETLENEM legszebb önéletrajz novellája született:: /VÉGTELEN SZERELEM/ Itt Én voltam teljes mértékben hibás ,magára hagytam ,pár napig ..,de ennek dacára a novellában  gyönyörűen ír Rólam...pedig nem érdemeltem  meg..,,bárcsak helyre tudnám hozni akkori hibám ,még ha saját életem árán is ,,,boldog lennek../..Erzsóka 2009.04.15-tő- 2009-szep-ig BP-élt újból ..Albérletben én ritkán voltam ott vele/heti 2-3 napot csak/,2009.09-.-TOL- döntöttem és elköltöztem előző páromtól előbb helyben,utóbb közösen kiválasztott lakásba /csak hogy együtt legyek szerelmemmel -EGYETLENEMMEL//20-év után/nem bántam meg hogy magam mögött hagytam egy 5-szobás /közös-tulajdon lakást /én vállaltam e lépést,mert szerettem és ma is megtenném ,,,IMÁDTAM Egyetlenemet-ERZSÓKÁT.Talán hamarabb kellett volna összeköltözni! Most Budapesten régi-új otthonában,nélkülem,él és ,Igaz nem azt a boldogságot kapja amit én,nyújtottam, !VÉGTELEN SZERELMET/

Végtelen szerelem 

Bereczki Zoltán,SzinetárDóra

Boldog látszólag,ezt mondja.Eddig azt mondta:szeret imád,nem tud Nélkülem élni/Én is így voltam ezzel és gondoltam csak ideglenes ez az állapot/az elválás/ már 8-hó után is fáj hiánya /közben néha egy egy-két néha három napra lejött,közös otthonunkba /vagy a sex ,ez lett volna az útólszó "kapocs ?-nem tudom ? nem hiszem hogy csak ez,mert ,,Ö,, ,,LELKILEG VOLT A LEGCSODÁSABB,,-,,LEGGAZDAGABB-EMBERI LÉNY,,?Az "Én" elvem "minden vagy semmi,és ezt tudta..,,mondtam Neki /sajnos vége felé .EGY IDEIG JÓ VOLT ,,ITT IS meg OTT IS,,NEKI de -NEKEM NEM / Utána hazament azzal hogy pár nap és visszajön--/október elején / azóta ne jött vissza .MA MÁR KOMPROMISSZUMRA IS HAJLANDÓ LETTEM VOLNA A CSALÁDJÁVAL ,NEM AKARTAM ELVENNI SENKITŐL ,,ÖT,, ! gyerekeit is szerettem .2010.okt-után de előtte is/ találkoztunk -titokban /és naponta beszéltünk telefonon és interneten,terveztük,életünket,jövőnket,házasságunkat,és az "Ö"visszajövetelét/Én hittem Neki/de családja előtt titkoltuk találkozásainkat,de nem rég kiderült hogy,végleg otthon marad.Már,az ,én, szerelmemben is kételkedik!/Én valóban szerettem és nem csaltam meg 2.5 év alatt/újabban egyre csak kifogásokat keres.közben törölt minden közős honlapról kapcsolatainkat.Megváltozott és a ,,régi Egyetlenem,,sajnos eltűnt,az ,,új,, Erzsóka nyíltan nem vállalja fel kapcsolatunkat,/szerintem megvan az oka már nem bízik bennem /,még a közös képeket vagy az,Ö, KÉPEIT/KÉPEINKET/SEM TŰRI AZ INTERNETEN,Magán életre hivatkozik.,/A FIA SZERINT NEM KELL NEKI REKLÁM / Erzsóka szerint nem szeretné ha látnák mások ,más ,-szeretné letagadni a --múltat ,vagy fél szembeszülni a múlttal mert ,fáj --inkább ez !!!./.TITOKBAN SZERET?/ezt csak Én hittem /,szerinte titkolni kell ,de miért ?VAGY ELTITKOL VALAMIT ELŐLEM ?/EZ IS LEHET A DÖNTÉS HÁTTERE?-LEHET HOGY SÚLYOS BETEG ÉS EZÉRT VONULT ,,VISSZA -FŐLEG ELŐLEM./MÉG A HOSSZÚ SZÉP HAJÁT IS LEVÁGTA/ erre voltak jelek  ! DE LEHET MÁS ,,vagy nem igazodok ki a ,,NŐI,,lelkek rejtelmeiben,romantikus-lelkem miatt elhiszek mindent,és megbízok Mindenkiben..,Másik ,,rejtély családja :a volt férjét egy jó ideje -Drága Lacika- Így becézi most ?,lehet jobban érzi magát otthon ,de lehet ,,bármi ami ,,fontosabb szerelmünknél !! ,, VAGY NETÁN ..KAPCSOLATUNK NEM BIRTA KI AZ,,IDŐK SZAVÁT,, SZERELME NEM VOLT ,,VÉGTELEN,,- ERŐS-STABIL ÉS NEM ÁLLT ,,BETON PILLÉREKEN ,,-ÍGY ,,ÉLET-VIHARÁBAN,, -,,ELFÚJTA A SZÉLL,, VAGY CSAK MÍG KÉZÉT FOGOM ADDIG SZERET -ENNYIRE GYENGE MÁR SZERELME ??!!!,,NEM A SZÍVE IRÁNYÍTJA HANEM "HELYZET ,ÉSZ,,?Saját magunkat kell feladni ahhoz, hogy feltétel nélkül tudjunk szeretni. Kizárólag Isten jelenlétében _ holtomiglan- holtomiglan. Igen. Itt kezdődik a teljes őszinteség, mely az önfeladással ér véget a másik, szeretett lény irányában. Képes egy ember erre a teljes önfeladásra? Ahhoz nagyon kell szeretni, imádni a másikat.,,De lehet csak ,,összegyűjti gondolatait ,,és --és erre idő kell Neki .!!! Lehet !!!.Hogy hogyan is tudna a legkisebb veszteséggel,szamara zökkenőmentesen "
kiszállni a buliból "Nyilvánosan elnézést kérek a családjától  mert mondtam ,,negativ,,dolgokat ,hogy mentséget találjak Erzsókának ,de rájöttem  hogy aki döntött  az Erzsóka volt minden kényszer nélkül !,családja rendes  /bárcsak Nekem lenne ilyen gyerekeim /csak éppen ,,fél,, igazságokat tudnak  !

.Szerelmünkért tehát nem akar áldozatokat hozni !így hitem én Keserű ízel mondom,örülök hogy ilyen fontos a,családja ,fontosabb mint,párkapcsolatunk,pedig,igaz volt 2-év boldogság!/amit Én nem felejtek el soha!/Neki is élete legszebb évei voltak,szerinte is/nem fog elfelejteni soha mondta-mindig ! /./De gyenge volt mert nem mert felvállalni szerelmünket,,pedig szerelemnél nincsen fontosabb dolog,szerelem után következik...minden az életben,,,/,MOST mikor gyerekei nagyok /egyik 20 éves a fia, másik gyereke a lánya 25 éves -és férjnél van /nem mer saját életet élni ,,családja nem veszi észre hogy boldogtalan....IGAZ CSAK ÉN GONDOLOM ÍGY ,,BÁRCSAK MONDANA VALAMIT /igaz titkolja/ ???gyerekek észre vennék ?és szabadjára engednék hogy a hátralevő pár évben , élje saját életét.Családja nem veszi észre hogy ,,Ö,, CSAK ÉRTÜK MONDOTT LE MINDENRŐL,MEG AZ ÉN HIBÁM ÉRT , BONTAKOZZON KI . ERZSÓKA AZ ,,ŐK,, KEDVÜKÉRT MONDJA HOGY ,,OTTHON BOLDOG,,Nem mer saját életet élni,szerelmével/begörcsöl,család tagjai az sulykolják belé szerintem :itt a legjobb Neked !Mi megvédünk és vigyázunk Rád ,jobban mint ,,Ö,,ÍGY SAJÁT DÖNTÉSE :,,LEMOND ,,.,, / Gyerekei nem szeretnek ,féltik hogy ,,elveszem ,,ERZSÓKÁT Tőlük,most miután ,nehezen visszakapták./ Erzsókának döntenie kell melyik "otthon" az "otthona" melyik háztartást vezeti ,és melyikbe száll be anyagiakban :-fontos két helyen nem lehet !/ Akaraterő hiányában hiába imád,s hiányzok Neki ,ha magában van ÉJJEL SÍR ,magatehetetlen...,,lebeg-föld és ég között,,Már csak álmaiban vagyunk együtt ,mindennapi életben ,nincsen ereje felvállalni kapcsolatunkat ,nehogy családja megtudja..../Néha meg gyűjt erőt és megpróbál felejteni .Ekkor ,erős-makacs.bizonyítani akar ???:./.hogy el tudd , el is akar felejteni ?!/IGAZ EZEK CSAK SAJÁT FELTÉTELEZÉSEIM  /Azokat a szemeket melyeket nem látod,hajlamos vagy feledni gondolja ( pláne ha nincsen,kitartás benne és,örökmozgó vagy,örök vándor-életű,!ezt akarja megcáfolni most /kiegyensúlyozatlan-instabil,hangulat-ember/nem csak gondolom -tudom..Amíg együtt voltunk nem voltak ilyen gondok,a szenvedély és egymás iránti érzéki szeretett jelen volt -igényeltük-és megvédet minket,külső tényezők,személyekkel szemben /akkor senki nem léphetett közénk ,nem tudott volna olyan mély volt érzéki szerelmünk ,melyet jelenlétünk táplált ! /egymást is, megvédtük/ de ma már nincsen velünk ,Ö,, ott ,én,, ITT,csak ennék emléke VAN VELÜNK !. /de ma sem engedem bántani,öt,sajnos ma már nem ,,önmaga az egykori Egyetlenem ,ki egykor mert szeretni ,mert kiállni,mert küzdeni és áldozatot hozni is !Hinnie kellett volna bennem ,abban hogy csak ,,ÖT,,SZERETEM ,ÉS MINDEN VÁGYAM HOGY EGYSZER NEJEM LEGYEN -ÉS EZT BETARTOM
 Sohase mondd
Emlékeimet nem veheti el senki! Bennem nincsen bosszú,csak,,megbocsátás,még most is szeretem ,ÖT,ennyi idő után is? Sajnálom hogy csak ennyi szerelmet tudtam adni,és nem többet ...Én is hibáztam,A szeretet biztonságát nem mindig érezte Nálam és sokat siránkoztam ,,hiányáért ,, mikor nem volt itt. bárátoknak..és féltékeny volt internetre-mindenre hogy több szeretetet kapok .itt és Ö neki kevesebb jut.,pedig nem igaz.."Ö" VOLT FONTOSABB....CSAK HIÁNYZOTT ÉS SEGÍTSÉGRE VÁGYTAM ..A "KITARTÁSHOZ" -"Ö" NEKI ÉRTHETETLEN VOLT EZ !!.Köszönet barátaimnak Netlokon,HI5-, IWIN,BARÁTI-KÖR ,FACEBOOK,NING különböző oldalain,és a Szent Koronán stb.,vagyis azoknak akik ,,életet leheltek belém és biztattak ,kitartottak Mellettem ,, ..Köszönöm !!!!
Létezem, mert vannak barátaim. Azért maradtam felszínen, mert ők az utamba kerültek. Megtanítottak arra, hogy magamból a legjobbat adjam, még akkor is, ha az életem néhány pillanatában nem bizonyultam jó tanulónak. De azt hiszem, hogy sikerült elsajátítanom valamit abból, amit úgy hívnak, hogy nagylelkűség.SZERETET ÉS BECSÜLET ,,EGYETLENEM-Isten Veled! Legyen béke szívedben! MA MÁR BARÁTOK SEM TUDNAK TENNI ÉRTEM ...LEJÁRT AZ IDŐM..MENNEM KELL...


Benkő Péter Szerelemből szerelembe 

 


"Mindig azt mondd, amire gondolsz."Ne dacból engedd el" Ha szeretsz valakit, mondd meg neki, ne félj kifejezni önmagad. Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent számodra! Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő pillanat, már túl késő lehet" /V.E/Az elengedés "néha"nem azt jelenti,hogy elfelejtem örökre.Nem közönyt jelent.Az elengedés azt jelenti,hogy hagyom őt szabadon repülni,szállni,a maga útján-abban a biztos reményben,hogy visszatalál majd hozzám.mert ,,valódi volt szerelme De amíg nincs itt,mindig hiányzik.És fáj!




MOTTÓ:Vannak pillanatok,amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól,csak azért,hogy mindketten megértsék,milyen sokat jelentenek egymásnak.A szenvedély egy hatalmas erő,ami akkor is bennünk él,mikor azt hittük elhamvadt.Egy csábító vágy,ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket.Egy mindent elsöprő győzelem, ami ledönti a falat,amit szívünk védelmére emeltünk.Egy olthatatlan szerelem,ami újra és újra feltámad, hiába próbáltuk védekezni ellene.és ha netán újra szerelme ,,lángra lobban,,és visszatalál ,nem fogom kérdezni ki volt ki mellölem elvitte és hogy mi szél fújta vissza ,nem ,,vádol a szám,, Erzsóka most épp falat épít szíve körül ! Van/volt / /ERZSOKÁNAK,és NEKEM /, oldalunk A NETLOGON.. HI5-, IWIN,BARÁTI-KÖR ,FACEBOOK,NING különböző oldalain,és a Szent Koronán stb.,is. / ez itt a Netlogon már nem közös oldal pedig egykor annak indult . ,MA MÁR CSAK ,,EGY FELEJTHETETLEN SZERELEM-EMLÉK-OLDALA,, ! /Én így érzem / 2010 "KARÁCSONYI !!!!!!! Szeretett ünnepe ! :Elbocsátó szép üzenet: "FELEJTSÉL EL,KEZDJÉL ÚJ ÉLETET MÁS KARJAIBAN !" így hát mire az éjjel"eljön magyar "JÚLIA"HÁROMSZOR TAGADJA MEG A magyar "ROMEÓT-EGYETLENÉT-ZOLTÁNT"VALÓDI SZERELMÉT ÉS KEZD ÚJ ÉLETBE ?/PLÁTÓIVÁ VÁLIK SZERELME/és megpróbál új homokvárat ,építeni "egyedülálló,végtelen,örök szerelmük "romjain"görcsölve,sírva ,maga mögött hagyva "álmait,közös otthont"Idő elteltével otthona már újból elvált volt férje otthona ...épp ügy mint "ókori görög HELÉN ki "otthont" lelt ...maga mögött hagyva "múltját,álmait,és haldokló PÁRIZST ,és távozik lángoló Trójából "/igaz Hellén NEM KÖNNY NÉLKÜL ,ÖNKÉNT DALOLVA MENT HANEM "LÁNCOKBA VERVE VITTÉK " HAZA -Ö SZÍVESEN MEGHALT VOLNA EGYÜTT SZERELMÉVEL- PÁRJÁVAL ,MINT HOGY ELVÁLT  A VOLT FÉRJ  RÉGI-ÚJ "SZERELME",LEGYEN !!!!/ lelép a közös élet színpadáról..örökre.TUDOM HOGY NINCSEN IGAZAM ,DE TŐLE AKAROM HALLANI....
                                      függöny legördül szerelmi dráma vége !!!!

2011.01.17
Vándor végre haza talált !!!!!!!!!!!!!!:
Boldog vagyok, mert csodálatos családom van. Szeretem őket és ők viszont szeretnek engem.
Kívánom, hogy még hosszú éveket tölthessünk el együtt szeretetben, boldogságban.:
Erzsóka !!!!!!
Felkelő nap háza
EGYETLENEM SAJNOS  Feladta.....????..miért csak Nekem fáj ??nem tud szeretni   !!!!!!!!
MIÉT ADTA FEL  MÚLTJÁT ,KÖZÖS JÖVŐNKET ÉS SZERELMÉT?????????????
ÍGY HÁT AZ ŰR MIT HAGYOK MAGAM UTÁN ,,MÁR NEM IS ,,ŰR,, ,MERT MÁR BEPÓTOLTÁK.. ÉN ,,FÖLÖSLEGES VAGYOK,, NEM FOGOK ,,HIÁNYOZNI !...MÉRT NEM ELLENKEZIK VELEM ?
Zoltán

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.
ÍGY HÁT MEGYEK..AZ...ÉN.IS IDŐM LEJÁRT..
  KETTŐNK ÁLMA



Amikor van melletted valaki és nincs megfelelő érzés benned,
könnyen megtudod bántani, /TE is ÉN is/hiszen reke Bántod -e vagy sem !
de ne feledd, egy emberi lény áll veled szembe aki Talán érez , talán Szeret!
Ha fáj egy kicsit, vagy nagyon is akár, egy idő múlva azon kapom magam,hogy mentségeket keresek annak az embernek a számára, akit szeretek és aki megbántott.!!
És találok is ! Ha szerettem igazán...És már nem is fáj annyira Nem tűnik olyan bántónak sem!"!
S ILYENKOR MEGBÁNJA /MEGBÁNOM /HOGY BUCSUT VETT !!!
BÁRCSAK MEG NEM TÖRTÉNTÉ LEHETNE TENNI !!!!
Az a szerelem, amely azon a döntésen nyugszik, hogy szeretni fogsz „míg a halál el nem választ”, az egyetlen szeretet, ami megbízható, állhatatos és biztos. A szerelem hoz össze minket, de az ilyen szeretet az, ami továbbra is összetart!
"Higgy a szívedben és saját jóságodban,
mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban,
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet és a holnap álmai."
és ma igyekszem mindent optimistán szemlélni és persze eképpen cselekedni. harcolni a ,,mai valós -álmaimért,,!/ DRÁGÁM-EGYETLENEM - bár most megfognád kezem, tudod, megígértem mindig tiszta maradok! S CSAK ,,egymásért -ÉLÜNK-,, ZOLTÁN

,,Saját magunkat kell feladni ahhoz, hogy feltétel nélkül tudjunk szeretni. Kizárólag Isten jelenlétében _ holtomiglan- holtomiglan. Igen. Itt kezdődik a teljes őszinteség, mely az önfeladással ér véget a másik, szeretett lény irányában. Képes egy ember erre a teljes önfeladásra? Ahhoz nagyon kell szeretni, imádni a másikat. Nem szabad imponálást kezdeményezni, mert abból semmi jó nem származik. Mindig az egyenes úton kell járni, még ha bármi történik is utána. Jobb az őszinteség, még ha utána fájdalmas a kibékülés. Meg kell tanulni bízni a másikban. Nem szabad önmagunkból kiindulni, a kishitűségünkből, kicsinyességeinkből, kényelmes tartózkodásunkból. Ez nem vezet semmi jóra. Tökéletesen megbízunk a másikban. De ez csak úgy lehetséges, ha önmagunk is a tökéletességre törekedünk. Nem azért, hogy megfeleljünk a másiknak, hanem csak azért, hogy meg legyünk elégedve magunkkal, ne legyen bennünk egyetlen ellentmondásos, ambivalens érzés sem. Örüljünk önmagunk belső, erkölcsi tisztaságának és megközelítőleg hófehér lelkületünknek. Ha mindez megvan bennünk, ezután már lelkiismeret furdalás nélkül nyithatunk a párunk felé. Hiszen megközelítettük belül a az igazi szellemi, szerelmi önátadást a párunk javára. És ez kölcsönös! Szerelmi vágyak, szenvedélyek, örök szeretet. Igaz, végtelen szerelem.,,
erzso_varga
A bizalom, őszinteség, megbecsülés, tisztelet, megértés az alapja egy igazi szerelmi kapcsolatnak.De végül is rá lehet jönni mindenre különböző jelekből, egyszerű következtetésekkel. A bizalom könnyedén meginoghat, innentől nehéz visszaszerezni. A bizalom, őszinteség, megbecsülés, tisztelet, megértés sz alapja egy igazi szerelmi kapcsolatnak.,
erzso_varga
BÚCSÚLEVÉL
Bizalom!
A bizalom csak 1 szó mit kimondani is nehéz.
A bizalom egy törékeny kincs,mi nagyon könnyen odavész!
A bizalom a legnagyobb díj mit másoktól kaphatunk
s bizony e ritka kincsért sokszor nagy árat fizetünk!
A bizalom /S NEM A BIZALMATLANSÁG /egyetlen út egy másik ember szívéhez
S csak akkor tudjuk meg ha már Vége!
A bizalom egy fájdalmas érzés,mert bízni csak Szeretve tudunk!
Ha valakit igazán szeretsz szívedből, lelkedből, nem tudod megmagyarázni, hogy miért szereted, hogy mit adott ő neked, hogy miért vagy olyan boldog a tudattól, hogy Ő a világon van. A szeretetet nem lehet megmagyarázni. Az egy sokkal magasabb rendű tudás. Isten sem akarja, hogy megértsük. Elég ha érezzük. A szeretet érzése bizonyítja, hogy van Isten. Az nem lehet más...
Az nem lehet biológia.
Egyedül a szeretet képes végtelen dimenziókat nyitni a lélek számára. Mi akik a polaritás világában élünk, ha nem dobjuk le égőnk páncélját, sosem
ismerhetjük meg a szeretet erejét..
SZERETET EREJE MINDENT MEGBOCSÁT ÉS SZERETET VISSZA HOZ !! MA MÁR NEM HISZEK ..MAJD A ISTEN DÖNT..NEM KELL EZ AZ ÉLET ,,PÁROM NÉLKÜL ÉS ÍGY TUDOK ÚJ ÉLETET ADNI...EGY 8-ÉVES KIS LÁNYON IS.
ZOLTÁN

Ha behunyom szemem…
Ha behunyom szemem, és elönt az álom
Úgy tartasz karjaidban mintha még lennél
Érzem, ahogy nézel, s vigyázod álmom
Porrá törted lelkem, örökre elvesztél
Ha lehunyom szemem, érzem puha ajkad
Tested illatát orromba permetezem
Hiába szakítottak el, fájón szaggat
A valóság: elmentél, mégis vagy nekem
Ha lehunyom szemem, mosolyodat látom
Bennem égsz örökre, a test már elmehet
Jól tudom, hisz érzem megölni kész lángom
Mert maradtam neked, benned, csakis veled tett
Ha behunyom szemem, itt vagy a szívemben,
Együtt lüktet a tieddel e nemes szerv
Nem hagylak el, itt égsz örökre lelkemben
Érzem, egyszer visszaad az isteni kegy
Ha behunyom szemem, elmosódik arcod
De más karjában mégse hajtom álomra fejem,
Álmodok szép álmokat édes, s te hagyod
Talán ezért hunyom be mindég a szemem
ZOLTÁN

EPILOG -HEPY END-NÉLKÜL  

Már csak emlék...sajnos  

százszor visszasírom .......Egyetlenemet !



Próbálok mentségeket keresni Magamnak mert akit szeretek megbántottam.!!
S aki lehet akaratlanul ,,megbántottam ../lehet/
pl.Én ,,kiteregettem ,,bánatomat ,miközben ,,Ö,, is szenvedett,de hősként némán elviselte !!.
így hát mentséget találok is ! Ha szerettem igazán...És már nem is fáj annyira
Nem tűnik olyan bántónak sem!"!Hibák voltak Bennem is !!!!
Talán legnagyobb hibám eddig ,hogy sok,szó,sok,könnyű/de valós tartalmú ígéretem volt /,
és kevés valós tett.
Bárcsak vissza fordíthatnám idő kerekét ...,sajnos lehetetlen ,nem szeretsz ,
nem hiányzok jól tudom ,de hiányzik bizalmad Irántam ...
és hiába is mondanám hogy más vagyok./más ember lettem /.
,
,.....Isten ,,megmutatta milyenek kell hogy legyek..,
,Ha majd ,,álmoknak,, vége...,,,talán majd.....kellek Valakinek,Valakinek jó leszek ,
S Valakinek majd hiányzok ?,Pedig hidd el Nekem nem kell más ,
csak egy kis szeretett,és hogy legyen akit imádjak ,legyen párom ,Egyetlenem..!.
Hiányzik az életből valami...a napfény mosolya, az éjszaka vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése..Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.Csak egy tűzhelyet kívánok.
Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek.Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót,
jó könyvet, és kevés embert.De az aztán Ember ,Barát, és Társ legyen! az életben.
MAJD A KÖVETKEZŐ ÉLETBEN ..
 
Rózsaszerelem 

Valamikor réges-régen, 
egy kis mag elvetődött 
két ember szíve közepében. 
Gyökeret eresztett, szépen 
lassan, leveleket neveltek, 
s egy szép napon bimbót 
hozott, gyönyörűt - 
Rózsaszerelmet. 

A szirmok kibomlottak, 
egyenként puha, bársonyos 
boldog napokat hoztak, 
harmatos gyöngyök 
pihentek rajta, vagy csak 
könnycseppek lettek volna? 
A kisvirág bíborszínben lángolt, 
lelkében tündér táncolt, 
nektárja oly édes, mint 
amikor a száj csóktól mézes. 

Ellenállt szélnek és viharnak, 
- hiába tépte, hiába zúzta - 
nem tudott ártani sem levélnek, 
sem bársonyos sziromnak. 
Feslő rózsabimbó a nyári éjben, 
hitte a csodát, bízott az erejében, 
a kis tündér csillagporral szórta, 
szerette a párját, becézte, óvta. 

Szerelme tiszta volt, 
mély mint a tenger, ilyet 
nem érezhetsz az életedben, 
talán csak egyszer. 
Jöttek mégis, hideg napok, 
szomorú, keserű gondolatok, 
édes szókat nem mondott senki, 
s a virág elkezdett haldokolni. 

Lassan hullatta szirmait, 
egyenként dobta el, s ölte meg álmait. 
Egyetlen szirma él már csak e rózsának, 
ha lehull az az egy, az az utolsó szirom, 
őrzője nincs, hiába várom, keresem, 
akkor abban a pillanatban 
a virággal, halottá lesz - a Szerelem." 

AKARLAK, SZERETLEK 

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem, 
dacos, síró szived csupa vad szerelem, 
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő, 
már lankad az ész, a védekező. 
Félelem? távolság? mit jelent? 
mindig több, több éhséget teremt, 
hiszen elpusztulunk így te meg én 
két árva, fuldokló, néma, szegény! 
Akarlak, szeretlek, rég elég 
titok és várás és szenvedés, 
boruljunk össze, mellre mell- 
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el! 
Hasitó villám szívemen át, 
feszül és tágul az egész világ, 
szük abroncsok a sarkkörök, 
kicsap a tenger s a szent ködök 
ragyogva befödnek, vihar és láng: 
együtt világok várnak ránk! 
Együtt- vagy halál és pusztulás 
szerelem-szerelem, fényvarázs. 

Vissza várlak szívem


,,,Vágyok a Napra ,vagyok a Fényre amit soha sem fog ,,elérni,
és ha mégis akkor harmóniában szeretnék élni vele ..és Isten-el is.
(a keleti vallások és tudományok elve szerint ,,meditálva .)
... a fény nem csak azért van, hogy csak mi sütkérezzünk benne...
ha már a miénk minden kicsi részét tovább sugározzuk,/szeretett formájában /
mert a fény akkor él ha áramlik, nem szabad megállítani......
"Talán majd egyszer ,,ha majd újra itt lesz a nyár,,lehet hogy Te ,lehet
,valaki másnak ,,majd ..jó leszek /szeretném hogy Neked /!!!!!!
ÉS BÍZNI FOGSZ ,ÉS BÍZNI FOGNAK ..BENNEM !!!!!!! JÖVŐ ÉLETÜNKBEN !

ÚTÓLSZÓ   SZÓ HOZZÁD

Elmegyek az életedből,
Meglátod,hogy a szememből
Nem csordul könny sem,
Elmegyek,hogy ne bánts többé,
Légy te boldog mind örökké.
Ha néked így könnyebb,
De a hosszú éjszakákon,
A szememre nem jön álom.
Rád gondolok mindig.
Ott valahol messze-messze,
Te sem hunyod a szemed le
Rám gondolsz te mégis ,
Szerte foszlott minden álom,
Keresem de nem találom,
Ki a hibás benne.
Én is tudom ,te is érzed,
Ez a sorsunk,ez a végzet.
Másként ,hogy is lenne.
Jöjjön hát az Isten veled,
Nyújtsd felém hát a kezedet,
Egyszer utoljára.
Felejtsd el ,hogy szerettelek,
Ne gondold,hogy a szívemet.
Csókolom most reája .

Barátaim....remélem értitek

Átirat valakinek


Valahol a vad regényes Duna partján ,
Esküszik egy barna asszony,
Hazug szóval csalfán.
Letagadja azt a csókot,
Amit küldtem néki,
Letagadja a szerelmet
Mit fogadtam néki. 

Nem tudom,hogy mit vétettem,
A te jó ,,egykori férj-urad,,,
Mert megakar tartani ő bizony magának.
Pedig ahogy én szeretlek,
Nem szeret úgy senki.
Ugye édes te sem fogsz majd
Soha másé lenni.

Ne hallgasd a muzsika szót,
Gyere fel egy szóra,
Sápadt arcom
Könnyben úszik,
Törölgesd le róla.
Ha nem jössz fel
Maradj hát ott,
Hazudj csókolj,csalfán.
Ne halld meg.hogy sír a párod,
A gép más oldalán.

Pedig ahogy én szeretlek,
Nem szeret úgy senki,
Hidd el édes te sem fogsz majd
Mással boldog lenni.


Ifjú kori álmok....

Én nem bántam meg semmit ami köztünk történt,
S ha lehetne tán újra kezdeném.
Hogy meg fognám csendben a kezed,
Szájon csókolnálak könnyedén.
Én nem bántam meg semmit ami történt,
Hogy jött egy nap s mással láttalak.
Hogy aznap este,szokott randevúnkra,
Nem jöttél el hiába vártalak.
Már nem fáj a múlt,egy csillag lehullt .
Én már nem haragszom reád.
Csak emlékszem,s szívemen egy sóhaj ,
Hullámzik át.
Én nem bántam meg semmit ,
ami köztünk történt.
Talán majd egyszer elfelejtelek.
Csak homályosan emlékszem,
Arra az időkre
Mikor boldog voltam ,te veled.

Te neked írom-e ,sorokat
Elküldöm emlékül,figyeld a szavakat.
Valaha egyszer boldog leszel.
Akkor vedd elő emlék versemet.
Gyöngycseppek vagyunk az élet tengerén
Akár,hogy is űz a sors,te érted élek én.
Szeretnék még egyszer virágot keresni.
Elküldeném néked,tudnál-e még szeretni.
Rég volt mikor kéz a kézben együtt jártunk
Emlékszel-e reá drága édesem.
Leszállt az alkony a kéklő ég alján,
Minden boldoggá vált életünk hajnalán
Emlék versem tartalmát meg tudod.
Ha minden sor kezdő betűjét össze olvasod.

Te vissza élsz azzal ,hogy forrón szeretlek.
Te nem is tudod mi az a hű szerelem.
Mikor én sírtam jól tudom te rajtam nevettél.
Ott bántottál ahol nem szégyeltél.
Míg szemem szemedbe vágyat kutatott
Te játszottál velem,s kacagtál nagyon.
Te nem is tudsz szeretni talán.
Te nem ismered a lázas,vágy teli éjszakát.
Te nem tudod mit jelent szeretni,de nagyon.
Te vissza élsz szerelmemmel,s ez fáj nagyon.

 RÉGI EMLÉKEK

Elválni könnyű ,de feledni nehéz,
Mert a szív a múltba vissza néz.
Lehet,hogy csendben búcsúzunk.
Még is fáj ha találkozunk,
Az Isten tudja erről kitehet ,
Akkor te is lesütöd szemed.
Százszor megállsz ,
Mégis tovább mész,
Mert elválni könnyű ,de feledni nehéz.

Nem tudok lemondani rólad,
Nem lehetsz másé csak az enyém.
S ha becsülete lehet még a szónak,
Ameddig élek így szeretlek én.
Nem tudom elképzelni,
Másként a jövőmet.
Most már csak veled.
Mert mit ér ha minden mást elértem,
Ha téged elvesztelek.
Jól tudom az emlék benned is él,
Neked is örök zsarnokod.
Megtagadhatsz mindent
Ami köztünk történt.
De ön magad meg nem tagadhatod.

Ha majd egy holdas éjszakán,
Szívünk egymásra talál.
Hogyha rólam álmodol.
Vagy ha csókra szomjazol
Könnyezve gondolj reám,
S akkor majd megtudod.
Hogy szép a szerelem.
S elfogod hinni,hogy nagyon szeretlek.

VOLT SZERELMEK..

Elmondom most néked mennyire szeretlek,
Akármi történt is soha nem feledlek.
Messze vagyok tőled ,nagyon messze távol,
De ha te is szeretsz, megtalálhatsz bárhol.
Mikor eszembe jutsz könnyes éjszakákon,
Csak a te neved lesz az imádságom.
Százszor elsuttogom,mennyire szeretlek,
Míg a szívem dobog, soha sem feledlek.
Mert elválni attól kit az ember szeret,
A halálnál is fájdalmasabb eset.
Mert a halál csak egy hosszú álom,
De az elválás szívet tépő fájdalom.

Hiába igyekszem elfeledni téged,
Nem tudok,nem bírok búcsút venni tőled
Neved emlegeti minden bokor lombja.
Szellő,s madár mind azt súgja.
Hisz minden elszáll elmúlik hirtelen,
Örök csak az igaz szerelem.
Szerelmed tiszta legyen
Mint az ég.
Szerelmed hű legyen míg csak élsz.

Ha szeretsz valakit ,becsüld meg igazán
Csak úgy lehetsz boldog életed tavaszán.
Ha nem szereted mond meg neki szépen.
Ne sírjon utánad ha hiába minden.
Nem tudom mikor lesz az a boldog óra,
Mikor véled találkozom újra.
Szerelmes szívem mind neked adom.
Hidd el drágám ,hogy szeretlek nagyon.

Amikor szerettél virágzott az erdő,
Te voltál a mindenem te voltál az első.
De mióta elhagytál,elmúlt minden álom.
Szomorú ősz lett a szép szerelmes nyárból.

VERSEIM

Megköszönök mindent néked,
Azt is,hogy szerettél.
Azt a kevés boldogságot,
Mit nekem szereztél.
Azt is mikor legelőször,
Csókoltam a szádat.
Bocsáss meg,hogy te miattad
Sírok éjszakákat.
Nem tudlak én elfeledni,
Nem pihen a szívem,
Tudom te is büszkeségből,
Nem siratsz meg engem.
Nem bántottuk soha egymást,
Hisz boldogan éltünk,
Csak a szemünk lesz majd könnyes,
Ha egymásra nézünk.

Búcsúzz ha tudsz,
De ne hullass könnyet ,
Nem ér az semmit ,
Ha másé lett szíved.
Keresd a jobbat,
Felejtsd az álmot,
Felejtsd el azt ki szívből imádott,

Ha majd dobogni érzed szíved,
S megtalálod kit igazán szeret.
Szeresd lángolva ,imádd végtelen.
Hidd el boldoggá tesz az igaz szerelem.
S ha boldog leszel,boldog de nagyon.
Gondolj reám is egy szép napon.
Hisz nem lesz bűn gondolni arra
Ki csak volt boldog,de már nem lesz soha.

Kereszt úthoz értünk
Elbúcsúzunk csendben.
Nem egymásnak adott minket a Jóisten.
Hazug déli báb volt a mi boldogságunk.
Nem szabad hogy fájjon most az elválásunk.
Nem szabad,hogy szívem a szíved megértse ,
A hosszú tavasz új tavaszt meséljen.
Ami nem sikerült nálam azt majd megtalálod,
Új utakon keresd meg a boldogságod.
ZOLTÁN
  u.i
(Eszembe jut hogy hányszor szememre vetetted ,,hogy ,,nem magyarul,, írók )
.úgy szeretném ha verseim mondanivalója hamis lenne 
,,,mond hogy nincsen igazam ,,úgy szeretném hallani ,,


A láthatatlan vörös fonál azokat köti össze,
Kiknek végzetében meg van írva, hogy találkozzanak.
Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb,csak amikor megértek e
találkozásra.
Megértek,nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel,hanem belülről,
valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint,
ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben.Szerelmünk is épp oly
,végtelen,! ,,,SÍRIG TART !
,,EGYETLENEM PEDIG MEGMARAD EMLÉKEIMBEN MINT A ,,LEGCSODÁSABB -NŐ.
-BÁRKI BÁRMIT IS MONDHAT !! BÁRMIT TETT OKA VOLT RÁ ! NEM SZABAD BÁNTANI .!!!
REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA :KÜZDÖK ,,EGYETLENEMÉRT ÉS VISSZA SZERZEM
/HARCOLOK ÉRTE /:EGYETLENED-ZOLTÁN

Hiányzol nagyon!


Homonyik Sándor - Sose búcsúzz el
Egy szó ami hirtelen szíven talál,
Elég hogy összetörve némán félreállj.
A tengernyi gond között nincs semmi jó,
Sorsod a hullámok közt vergődő hajó,
S mert a célodtól oly messze jársz,
Egy nap úgy döntesz végleg kiszállsz.
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van hogy elveszítesz mindent mégis élj a holnapért,
Sose búcsúzz el mert az éjszaka véget ér.
Újra eljön majd a hajnal, van ki vár, hogy visszatérj.
Mint a fű a hó alól - tavasz felé -
Szabadon lélegezve tör a fény felé,
Te is úgy érzed új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál.
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van hogy elveszítesz mindent mégis élj a holnapért,
Sose búcsúzz el mert az éjszaka véget ér.

-"pincér-fizetek ,volt egy nagy szerelmem ,.és egy tönkrement életem !!!!.



EGYETLEN ...barátjára /szerelmére /néz, mintegy saját énjét szemléli benne. Azért
az, akinek jó barátai vannak, távollétében is jelen van, akkor is
bővelkedik, ha szükséget szenved, akkor is erős, ha gyengeség vesz
erőt rajta. És ami még hihetetlenebb: holta után is él, mert életben
maradt barátainak tisztelete, emlékezése, gyásza kíséri. Ezért van,
hogy boldogok a megholtak, mert örökké élnek barátaik ,szerelmük
emlékezetében, és dicsők az élők, mert a síron túl is megtartották
szeretetüket barátaik iránt...
S ha valakinek ,kell egy ,,más" által ,megunt,eldobott /remélem nem így van //
,de "hű és őszinte barát vagy társ ,"
ki barát marad minden körülmények között--HÁT ÍRJON...
Lehet senki sem lenne boldog...,csak ábrándoztam ..!
Vándor ki erre jársz, Barátom ki meglátogattál
vendégkönyvembe hagyj nekem egy szót, mondatot.

KÖNNYEBB MEGHALNI MINT ÖRÖKKÉ SZENVEDNI.

Halálhoz nem kell bátorság élethez kell !
érzem magam. Még mindig várok arra hogy visszatérjen. Holott ez már ,,már csak az ,,én ,, reményem
.ÉS HA ELJÖN AZ IDŐ ,,HOGY MÁR NINCSEN REMÉNY, .ÉRTELMET KAP MAJD :,SEMMI,, -NINCS- SOHA--MEGMARADT EMLÉKEK...,,HIÁBA FOGSZ KERESNI MAJD NEVEM -NEM LESZ MEGTALÁLHATÓ..,NEM CSAK EGY NEVEM NEM.LESZ....SEMMI NEM LESZ..CSAK HALVÁNY -EMLÉK ..NÉVTELEN KERESZTFA..!!
Jó annak akit szeretnek, aki hiányzik valakinek.
Akit gyakran hívnak, akit sokszor keresnek.
Aki még félig másban él, akiben nem céltalan a remény.
Aki tudja, várják valahol, akit valaki szelíden átkarol.
Aki élhet egy másik emberért,
Akinek nem kell sírnia egy másik emberért.
Akinek nem kell sírnia egy apró kis támaszért,
Akiben nem kételkednek soha,
Aki megnyugodhat, ha távol is otthona.
Aki igazat mond és van aki elhiszi,
Aki megóvja, s kiben újra megtanulhat élni.
A lelkem a lehetetlent akarja, az eszem azt mondja, ezt nem szabad. S
a szívem majd megszakad. Telnek a percek, órák, napok, és nekem egyre
jobban fáj. Az idő múlásával egyre rosszabb? Nem keres, mintha
elfelejtett volna, és én olyan hülyén érzem magam. Még mindig várok
arra hogy visszatérjen. Holott ez már ,,már csak az ,,én ,, reményem
.. A ,,remény,, az egyetlen esélyem.
Azt mondják az idő begyógyítja a sebet,amit egy szerettünk elvesztése
okoz,de ez nem igaz.A fájdalom minden egyes nappal nagyobb és nagy lesz !!!

NEKED
"Maradnék, de érzem, hogy mennem kell,
Mert vár valahol egy másik út.......
Lehet hogy felvezet ,a csillagos ,,égbe,,
Hogyha most is úgy szeretsz,
Engedj el,
Ma már,nem köt ide, csak a múlt..
És a sírig tartó örök szerelem..
TE KÜLDTÉL EL !!!
MEGYEK VÁR EGY ,,ANGYAL ,,F- ANGYAL,,..ÉN IS MEGTANULOK REPÜLNI...


"Engedj , elmegyek
Mert ,Te rég elfelejtettél,
Ha nyújtanád kezed,maradnék..
Mutass egy ,,szerelmes jelt ,és maradok
"Így ,engedj,Elmegyek !
Hogy nevetést találjak a könnyek felett,
Lássam a napot még egyszer fölkelni,
A folyókat, utoljára futni futni,
Hogy halljam a madarak hangját,még egyszer
Újjá akarok születni, egy új világba
Még élni akarok .itt földön ,
épp úgy mint odafent ,a csillagos égben
Időtlen végtelen, Idődilatációban....
És ha valaki később kérdezne felőlem,
Mondd, hogy csak akkor fogok visszatérni,
Miután ,,magam ,,megtalálom.és
Tégedet is újra megtaláltalak .Bár hol.:,,itt,, vagy ,,ott,,!
-hosszú az 1000 évnyi " vágy" /számtalan befejezés nélküli,,románc,,



EL NEM KÜLDÖTT BÚCSÚ LEVÉL
/talonban van /Magánlevél !-CSAK NEKED !
ha majd megkapod akkor már mindennek vége !
ÉG VELED ,,,SZERELMEM ..EGYETLENEM VOLTÁL !


BEVEZETŐ A LEVÉLHEZ ..!EZ LÁTHATÓ/
"Drágám Egyetlenem!Kedves édes Szerelmem! még mindig kimondhatatlanul szeretlek,
pedig már több mint 4 hónap telt el búcsúnk óta, de még mindig előttem lebeg az utolsó óra.
Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél, gyönyörű két szemed,mivel egyszer,utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek,és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok...Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,s hogy szívem elfelejt Téged már végre. De hallottam csengő hangod,láttalak,s életre kelt az édes
múlt.Hiába küzdöttem,egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt. Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak,Nem akarlak felejteni Ne sírj, kérlek
A régi,közös,szép emlékek újra meg újra
feltörnek, s nem kellenek már az újak! Hiszen Te jelentesz mindent
nekem s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet....
Hogy csak messziről is, de újra lássalak,s hogy érezzem illatod,hogy
újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod. Mondd! Miért nem
értik meg,hogy Nélküled élni nem akarok? Hisz ha nem vagy velem,fáj a
levegővétel,szinte belehalok. Nem akarok már nélküled élni,Nélküled
nem is létezek. Nem megy már semmi,minden fáj,Nélküled nem élhetek!
Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel,kísér a halál,hiszen két szemem
szüntelen keres,de sehol nem talál.... Boldogtalan életemből hiányzik
a törődés,a ,,társ,,EGYETLENEM ,s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.
Nincs már szerelem,boldogság,édes és tiszta gyermeki öröm,mindent mit magamban
éltem át,már magamban őrzöm. Nélküled szíven nem nyugszik,szüntelen
csak az álmatlanság hál velem,félek,rettegek attól hogy egy rossz
emlékké kell lennem... Gyilkolna, szinte marcangolnak az elhangzott
utolsó szavak,"kezd új életet,Nélkülem"fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.
Bár elmondhatnám,hogy öl meg lassan ez az érzés,de megfagynak a szavak,s
kínná lesz a légzés. Most félek! Félek,hiszen örökre elvesztettem
tekinteted.Nem sírok már,inkább elfojtom magamban minden
emlékedet.Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,s önmagam felett
gyűlöletté nő a szánalom. Szánom magam,hisz akit bárminél s bárkinél
jobban imádtam,annak ellenére,hogy megbántott,még sem tudtam
feledni... nagyot hibáztam. Óh, istenem! Hányszor mondták,hogy
felejtselek el Téged! Hányszor mondták,értsem meg végre: többé sohasem
leszek Veled! Sajnos ! Istenem! Mikor kimondtad azt a szót,hogy VÉGE, mintha
minden álmom,s vele életem is véget érne. S már a halállal sem
küzdök,most már csak bátorságot gyűjtök. Csak a halál csókját érezném
már végre....ennyi csak,mit remélek, Le akarok lépni az útról,mit már
oly rég óta járok. Hisz többé már soha nem lesz velem,kit annyira
várok,el akarok végre menni,de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni...

Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak
feledni! Búcsúzok,talán így jobb,hisz nem gondoltam,hogy gyenge is
tudok lenni,hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni! Zárom soraim
örökre...de még így is szeretlek mindig,csodás emléked magammal
viszem, egyenesen a sírig.Bennem ma is él a "Végtelen szerelem" !!!!
S látom álmomban ,,a meg nem született közös gyerekünk arcát ki azt mondja :
"Ne add fel Anyunak szüksége van rád ,és ne higgy senkinek "Ö" most is szeret !!!!!!!"


.Drágám,ne sírjál, már nem fáj,hogy akkor eldobtál. Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam... szeretlek, ,Egyetlenem vagy ,imádlak
jobban mindenki  másnál,, S veled bátrabb voltam a halálnál...Nélküled nem élet az élet !Tudd,hogy bennem élsz most már örökre,s én is Veled maradok, védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod! Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak, hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK:
EGYETLENED -ZOLTÁN
 ELFUTOK
 


ÉN IGAZÁN SZERETTELEK 
Búcsú vers: Ha eljutottam ide :levonom a konzekvenciát !
Mit kell tennem ?
Mosolyogjak,még ha néha nehéz is :)
Meg kell tanulnom nélküled élni is,
Tőled többé semmit sem kérni.nem könyörögni
Meg kell tanulnom nélküled álmodni,álmodni..
Szerető szívedből örökké távozni.távozni..
Meg kell tanulnom nélküled mosolyogni,
Kezedet már meg nem fogni,nem simogatni
Meg kell tanulnom nélküled élni,vagy halni
Pokol tüzében nélküled égni,porrá égni
Meg kell tanulnom nélküled álmodni,álmodni..
Szép álmokból többé fel nem ébredni.ébredni
Meg kell tanulnom nélküled mosolyogni,
Miattad többé már nem szomorkodni,sem sírni
Meg kell tanulnom nélküled élni,vagy meghalni
Távollétedtől többé nem félni.s nem hiányolni
Meg kell tanulnom nélküled csillagokat számolni,
Boldog napjainkat többé nem számolni..nem jegyezni...:
S ha már elhagy a hit: emelt fővel e világból távozni
Lelkem kóborol, éjente egyre csak Nálad jár
Oda kell menni, hol nem ébred többé a vágy
Egy szép emlék voltál, mi néha megtalált,
elidőzött nálam, mosolyt csal szemembe,vágy..
majd csalfán kacagva vissza sem nézve tovább állt.
Hisz szívéből hiányzik már a szeretett és,,vágy,,
Mert szerelmet csak ÉN adtam ,adtam de nem kaptám
Mert már "nincs" az a Egyetlen kinek Egyetlen-e volnék .
Ha lehunyod szemed, mosolyomat látod,látod majd mindig
Bennem fogsz égsz örökre, ha már a test rég elment,
De lelkem itt ragadt.Hiába szakítottak el, fájón szaggat.
Konzekvencia
BÚCSÚ DAL

S büszkén vállalom hogy"Öt" utolsó pillanatig IS,
Forrón soha el nem múló szeretettel harag nélkül Imádom
És"E" ,,rongyos-életnek ,drága élet,értelmét ha már nem látom
Mert idő elteltével reményeim is elszálltak,hisz életéből rég kizárt
Mert senkihez már nem"tartozom" akinek szeretettem kéne
Szeretetből ,,alamizsnát nem kérek,szeretetért"könyörögni"kár
így hát ,a pohár betelt:csalfa remények Isten veletek,,,,,,,
Ember voltam ,csillag leszek,búcsú nélkül emelt fővel elmegyek..
Így hát életedből ,álmaidból,szerető szívedből örökre távozok... .
Itt fogsz égni lelkemben örökre,míg egyszer visszaad az isteni kegy !!!! ,

 SZEPTEMBER VÉGÉN


Végső vallomás

Keserű ízű ébredés, hideg az ágyam,
éget és úgy bánt, hogy nem ölel ma át.
Még keresi néha két kezed a szerelem és a képzelet,
amin át a szívem visszaránt.
Legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.

Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.

Valaki más, ki mást ígér lehet, lehet, hogy még ma
átkísér az éj kihalt hídján, ne félj.
De üresen áll a másik part
idegen minden tér meg park,
odaát csak bánat várna rám,
legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.

Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.

Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más ,csak a halál !


Egyetlened ! Zoltán
u.i:

Milyen is az ember?/Rekviem !  /
Valakiért szólnak a harangok !Talán ?

Miközben ékkövek hevertek lábaim előtt
Figyelmetlenül tapostam meg mindet…
Drága kedvesemet  észre se vettem,
Mert a jelenlétüket természetesnek hittem.

S egy szomorú estén, mikor már hiányzott
Nem értettem merre marad távolt:
Jött a hír, hogy ne várjam, itt hagyott…
Szívem összerándult a gyásztól.

Mert akit kerestem, az már nincsen?!
Odafent ül rég a megannyi kincsen…
Mit maga teremtett magának meg itt
E földön, az életben, amiben hitt.

Hol voltam, mikor ő bajban volt,
Vajon hol, mikor haláltáncát járta?
Milyen köd szállhatott szememre,
Hogy nem vehettem részt a gyászban…

Sűrűn jártam nála, s közben mindég
Egy aprócska sorocskát neki ottan hagytam
Ám ara, hogy ő, ki oly sok erőt öntött belém
Elhagyhatna, önző módon, nem gondoltam.

Csak rózsaszirom lehet az, hol az ő teste nyugszik,
Annyi szépség után, mit ő e világból látott…
Bizton mondom, teste virágokon fekszik,
S belőle nő egykor hatalmas nagyra egy álom.

,,Valaki,, írta Nekem majd elküldte  ,,más helyet,,- ,tudom hogy nem
,,Ö,, KÜLDTE ,NEKI ,,NEM JUTOK ESZÉBE....,,EGY KÖLTŐNŐ ÍRTA....

Találkozás egy régi szerelemmel


http://www.youtube.com/watch?v=bpWLVr8ibRU
u.i:
A torony

BÚCSÚ VERS .

Emlékem messzeségben van egy torony
Tetején álltál te, s fogtad a kezem:
Alattunk dúlt hatalmas kénköves vihar,
S remegtem, de te leugrottál velem.

Féltem a fájdalomtól, ha érezni fogok…
Ha húsomba marnak a villámló kések…
A tűz martaléka lettem volna veled
De elvesztettelek, egy óvatlan percben.

Lehúztál volna magaddal, hol tűz tombol,
De megtorpantam, nem voltam elég bátor,
Elengedtem kezed, s a vörös pokol
Elsodort tőled messzi, hihetetlenül távol,

Ott lent most egyedül járhatod az utad,
Elvesztettél, nem voltál elég erős ahhoz,
Hogy megtartsd reszkető kezemben magad,
Könnyebbnek tűnt neked ott lent a Sehol.

Felmásztam nehezen újra a toronyba,
Nyaldosom azóta milliónyi sebem,
Sajnos  élek, s e tudat tart a magasba,
Segít Isten, míg fej fenntartva megyek.

Te ott égtél el, hol a Mammon parázslik,
Büntetni akartál, lerántani oda…nem volt erőm
Engem ideát  semmi  feladat sem hív,és sajnos,
Ott,így nem tarthatod kezem többé soha.

De utánad megyek bár hol légy megtalállak!!!

ZOLTÁN


Enrique Iglesias - Shakira Tired Of Being Sorry

Az utolso tanc 

Saját magunkat kell feladni ahhoz, hogy feltétel nélkül tudjunk szeretni. Kizárólag Isten jelenlétében _ holtomiglan- holtomiglan. Igen. Itt kezdődik a teljes őszinteség, mely az önfeladással ér véget a másik, szeretett lény irányában. Képes egy ember erre a teljes önfeladásra? Ahhoz nagyon kell szeretni, imádni a másikat. Nem szabad imponálást kezdeményezni, mert abból semmi jó nem származik. Mindig az egyenes úton kell járni, még ha bármi történik is utána. Jobb az őszinteség, még ha utána fájdalmas a kibékülés.A bizalom, őszinteség, megbecsülés, tisztelet, megértés az alapja egy igazi szerelmi kapcsolatnak!V:E/

Vigyázni kell nehogy a szeretet helyet a ,,múlt hibáin merengjünk el ,,A bizalom a legnagyobb díj mit másoktól kaphatunk s bizony e ritka kincsért sokszor nagy árat fizetünk! A bizalom /S NEM A BIZALMATLANSÁG /egyetlen út egy másik ember szívéhez S csak akkor tudjuk meg ha már Vége! mert akkor megfeledkezz a szeretetről és helyébe a ,,múlt-bosszúja jelenik meg , amely ,,kioltja hittük ,,elhamvadt lángját ,,szeretet nélkül nincsen jelen és nincsen ,, jövőbeli feltámadás, hiába élünk ,,ezer éven át !


!Próbálok mentségeket keresni Neki mert szeretett és megbántott.!!
S aki lehet akaratlanul ,,megbántottam ÉN IS ../lehet/ Ha fáj egy kicsit, vagy nagyon is akár, egy idő múlva azon kapom magam,hogy mentségeket keresek annak az embernek a számára, akit szeretek és aki megbántott.!!
És találok is !
És már nem is fáj annyira
Nem tűnik olyan bántónak sem!"!Egyedül a szeretet képes végtelen dimenziókat nyitni a lélek számára. Mi akik a polaritás világában élünk, ha nem dobjuk le égőnk páncélját, sosem
ismerhetjük meg a szeretet erejét.. 


ELFÚJTA A SZÉL
SZERETET EREJE MINDENT MEGBOCSÁT ÉS SZERETET kibékít ..ha volt valós szerelem ! És ha vállalják egymást ,.bíznak egymásban ,és engedik ŐKET hogy éljenek BOLDOGAN !
A blogban leírt "VÉGTELEN SZERELEM" valós érzelmeken alapuló "valós"
szerelem ,két szerelmes pár története-tragédiája !És talán nem is csak "rajtuk múlt" Hibázni mindenki hibázhat ....de mindig van egy "új esély" az életben ,amennyiben szerelmük "végtelen szerelem "!Vannak pillanatok,amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól,csak azért,hogy mindketten megértsék,milyen sokat jelentenek egymásnak.Azt mondják az idő begyógyítja a sebet,amit egymásnak okoztunk .Ha valakit igazán szeretsz szívedből, lelkedből, nem tudod megmagyarázni, hogy miért szereted, hogy mit adott ő neked, hogy miért vagy olyan boldog a tudattól, hogy Ő a világon van. A szeretetet nem lehet megmagyarázni. Az egy sokkal magasabb rendű tudás. Isten sem akarja, hogy megértsük. Elég ha érezzük. A szeretet érzése bizonyítja, hogy van Isten.A láthatatlan vörös fonál azokat köti össze,
Kiknek végzetében meg van írva, hogy találkozzanak.
Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb,csak amikor megértek e
találkozásra.
Megértek,nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel,hanem belülről,
valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint,
ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben.Szerelmünk is épp oly
,végtelen,! ,,,SÍRIG TART ! :) 

BUCSU-DAL
CSALÓDNI,GYŰLÖLNI ÉS SZERETNI
Csalódni kell hogy boldogok lehessünk,
Gyűlölni tudni hogy újból szeressünk.
Kell tudni zokogni meg sírni,
Valakit megunni aztán visszahívni.
Csalódni százszor, csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!" 


:) Megjegyzés:
Ebben a cikkben felhasználtam ,,magán,, képeket,e-mail-eket miket Nekem írt és ,,idézeteket Egyetlenem ,,,annak dacára hogy ,,megtiltotta ,csak a tények alátámasztására . abból az elvből kiindulva hogy Én ha mondok ,írók valamit ,,bárkinek,, ma ,azét ha kell 5-év múlva is vállalom a felelősséget ,,! ,,Igaz az emberek nem egyformák ,ÉN nem tagadok le semmit és nem rágalmaztam meg semmivel Egyetlenemet ,csak a tiszta tényeket ,érzelmeket ..közöltem !!!!Egyetlenemet ma is szeretem .és ,,emberként nagyra tartom...lehet e cikket félre érti pedig csak iránta érzet szerelmemnek adtam kifejezést !!!!!
Zoltán.

EGYETLENEMNEK !!!!!!
MINDAZT, AMIBEN ŐSZINTÉN HISZEL, NE TAGADD MEG SOHA ! Védd és őrizd jó tulajdonságaidat, lelki értékeidet, titkaidat, melyekről senkinek nincs tudomása. /csodás tulajdonságok / Ne engedd, hogy ezen értékeid elvesszenek az emberi közöny mély szakadékában! Soha ne mondj le az álmaidról ! A boldogság legmélyebb kútja a lélek mélyén szunnyadó lehetőség, a végtelen, határtalan képzelet. MINDEN REGGEL, NAP MINT NAP, ÚJJÁ KELL SZÜLETNI ÉS .SZERETNI !!!!!!! 

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd, 
emlékezeted roppant nagy csarnokában. 
Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok. 
Itt találkozhatsz önmagaddal. 
Csak egyetlen egy nem lehet a tied:
a perc, amelyet elfeledtél.
Amire nem emlékszünk, már nem a miénk...
Az emberek bebarangolják a világot, 
megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait,
 a tenger egekig ívelö hullámait, 
a folyók félelmetes kanyargásait, 
az óceán végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését.
 Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni.
 Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet,
 és boldog ezek szerint csak az lehet,
 aki emlékezni képes.

Zoltán 


BALOGH ERIKA - BENKŐ PÉTER - MI JÖHET MÉG


Próbáltalak elfeledni

 Megjegyzés.

MA IS NAGYON HIÁNYZIK ,NEM TUDOM FELEDNI /RÉG MEGBOCSÁTOTTAM NEKI  / EZÉRT NEM REAGÁLOK KÖZELJÖVŐBEN SEMMI SÉRTŐ MEGJEGYZÉSRE
 AZ ,,Ö,,RÉSZÉRŐL  / NÉHA IGAZA VAN  /OLYANOK VOLTUNK MINT KÉT IKER  EGYMÁS GONDOLATAIBA LÁTTUNK ÉS ,,EGYÜTT,, ÍRTUK  A BLOGOKAT  ÉS VERSEKET,, MINT EGY TEST ,AMELYNEK ,,Ö,, VOLT A JOBB KARJA ,,ÉN,, PEDIG A BAL  ,VAGY  FORDÍTVA ...HÁT EZÉRT IS HIÁNYZUNK EGYMÁSNAK ..MÉG A HOROSZKÓPUNK IS ,,RENDKÍVÜL,, EGYFORMA ,,

A láthatatlan vörös fonál azokat köti össze,
Kiknek végzetében meg van írva, hogy találkozzanak.
Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb,csak amikor megértek e
találkozásra.
Megértek,nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel,hanem belülről,
valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint,
ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben.Szerelmünk is épp oly
,végtelen,! ,,,SÍRIG TART ! 

Meg kell tanulni bízni a másikban. Nem szabad önmagunkból kiindulni, a kishitűségünkből, kicsinyességeinkből, kényelmes tartózkodásunkból. Ez nem vezet semmi jóra. Tökéletesen meg kell megbízunk a másikban. De ez csak úgy lehetséges, ha önmagunk is a tökéletességre törekedünk. Nem azért, hogy megfeleljünk a másiknak, hanem csak azért, hogy meg legyünk elégedve magunkkal, ne legyen bennünk egyetlen ellentmondásos, ambivalens érzés sem. Örüljünk önmagunk belső, erkölcsi tisztaságának és megközelítőleg hófehér lelkületünknek. Ha mindez megvan bennünk, ezután már lelkiismeret furdalás nélkül nyithatunk a párunk felé. Hiszen megközelítettük belül a az igazi szellemi, szerelmi önátadást a párunk javára. És ez kölcsönös! Szerelmi vágyak, szenvedélyek, örök szeretet. Igaz, végtelen szerelem.,,,

Életemben csak két nőt szerettem...

,EGYETLENEM PEDIG MEGMARAD EMLÉKEIMBEN MINT A ,,LEGCSODÁSABB -NŐ.
BÁRKI BÁRMIT IS MONDHAT !! BÁRMIT TETT OKA VOLT RÁ ! NEM SZABAD BÁNTANI .!!! 
A régi,közös,szép emlékek újra meg újra
feltörnek, 
OTT ÁLLSZ AZ ÚT VÉGÉN 

  "Talán majd egyszer ,,ha majd újra itt lesz a nyár,,lehet hogy TE ,BÍZNI FOGSZ BENNEM ÉS ÉN , BÍZNI FOGOK .BENNED!!!!!!! A lelkem a lehetetlent akarja, az eszem azt mondja, ezt nem szabad. S a szívem majd megszakad. Telnek a percek, órák, napok, és nekem egyre
jobban fáj. Az idő múlásával egyre rosszabb? Nem keres, mintha
elfelejtett volna, és én olyan hülyén érzem magam. 
Még mindig várok arra hogy visszatérjen.

Holott ez már ,,már csak az ,,én ,, reményem
.. A ,,remény,, az egyetlen esélyem.
Azt mondják az idő begyógyítja a sebet,amit egy szerettünk elvesztése okoz,de ez nem igaz.A fájdalom minden egyes nappal nagyobb és nagy lesz !!! 
Nem tudom elfelejteni ,bármit megtennék hogy újból együtt legyünk ,és  újra szeresen úgy  mint régen !!!!
2011.02.28
 Zoltán


Aludj csak

Aludj csak, melletted vagyok,
Úgyis, ha most még nem tudod,
Úgyis, ha indulnom kell,
Úgyis ha fáj majd a reggel

Aludj csak, melletted leszek
Mindig, de most még nem lehet
Egyre jobban minden nappal
Harcol még a szív az aggyal

Ha fáj, ha éget, ha lángra gyújt,
Csak hozzád vezet minden út,
Megírták régen ott fenn az égben
Ezt a szerelemháborút

Aludj csak, eltakar a csend
A reggel hűvösebb lehet,
A nappal másé lenne,
Az éjjel tönkre tenne

Aludj csak ,úgy fáj mondanom
Újra azt, hogy nem tudom
Mi lesz, ami végleg itt tart
Úgyis, ha ébredni kell majd

Ha fáj, ha éget, ha lángra gyújt
Csak hozzád vezet minden út,
Megírták régen ott fenn az égben
Ezt a szerelemháborút

Aludj csak, melletted vagyok
Úgyis, ha indulnom kell
Aludj csak, melletted leszek
Úgyis, ha fáj majd a reggel

Ha fáj,ha éget, ha lángra gyújt
Csak hozzád vezet minden út,
Megírták régen ott fenn az égben
Ezt a szerelemháborút
ZOLTÁN



Álom 
saját v.
Régi
EGYETLENEMNEK !

Félhomályban
lecsukódik
a szempillám.
Varázslatos
képeket lát,
az álmodás.

Gyönyörű szigeten,
boldog találkozás.
Mesebeli kertben,
víg játszadozás.
Gyöngykoszorú
a fejemen,
a koronám.

Szerelmes óra,
perc, a találkozás.
Boldog pillanatok
a paradicsomban.
Gondtalan élet,
szeretet,
az álomban.

Aztán újból,
lecsukódik
a szempillám.
Már nem lesz
boldog pillanat,
az álmodás.
Szörnyű kínok
törik meg,
a szép látomást.
Kínzó, csaló,
fájdalom,
a találkozás.

Változó álom, mégis
gyönyörű varázs.
Az agyunk titkos
játéka, a látomás.
Jöjj el ismét Hozzám,
csodálatos álom!
Jöttödet Én mindig,
epekedve várom.
Zoltán



GyűlölGyűlölve szeretni

Feketében járnak már az angyalok
Szerelmünk megfojtották rég a szürke évek
Hiába táplálnám, ha benned véget ért
Mit ér az érzés, ha nincs már kiért
Mit ér az élet, mi vár
Ha gyűlölve kell szeretni engem

Számomra meghalt a nappal, s az éj
Ha te nem csókolsz nincsen szenvedély
Tőled égtem, érted éltem
De rég csak gyűlölet, mit érzel?
Szeretni téged fájt már
Hát engedlek elmenni végleg,ha menni akarsz.,.

Mit ér az élet, mi vár
Ha gyűlölve kell szeretni engem
Tehetetlen DÜHÖM fűti szívemet
Kiölhetsz minden fényt és emléket belőlem
Kezem még érted nyúl, de többé el nem ér
Szeretni még,még, hozzád hajt a vér..

Számomra meghalt a nappal, s az éj
Ha te mást csókolsz, nekem ez a vég !!
Tőled égtem, érted éltem
De rég csak gyűlölet, mit érzel
Szeretni téged fájt már
Hát engedlek elmenni végleg,ha menned kell !

Számomra meghalt a nappal, s az éj
Ha te mást csókolsz, elégek, ez már a halál !
Tőled égtem, érted éltem
De rég csak gyűlölet, mit érzel ?
Szeretni téged fájt már
Ha még szeretsz ,és vársz,. rám ,
Nem engedlek elmenni végleg, maradjál.!!.

Akkor ér valamit, az élet, ha már 
Nem gyűlölve kell szeretni engem !!!!

szeretni
CSAK ANNAK..

Éjnek éjjelén

Éjnek éjjelén, mikor szemedben
ha csak reggelig, de kihuny a fény,
akkor érkezem, mikor álmaimban
fogod, és szorítod két kezem,
és egy szót suttogsz: higgy nekem.
Tudom, nincs sötétség, csak fényhiány,
és a távolság hitvány délibáb,
ha hívlak, éjjel ott teremsz, és
nincs, amitől félnék, mert szeretsz.
Már nem vagyok hontalan és pártalan
S szívem.sem árva,magányos..,
Mikor eljön a nappal és vakon,
kegyvesztetten ténfereg, mikor
Tudom,tudjuk , hogy pár óra és
elmossák az éjjelek, akkor jön el,
a mi időnk. Szerelmed jön és félredönt
minden vak, anyagból rakott falat…
Mindent legyőz ez az akarat,
csak szívemet adhatom és álmaim
végtelen számban szórhatom, eléd.
S könyörgök ,s te megbocsátod ,hogy
Múltban, egykor lelkedbe tapostam,
hogy múltad gyilkossá,én voltam
De ígérem ,hogy cserébe álmaidat,
vágyaidat, megvalósítom örökre.
De meg kell kérjelek, ha álmodsz,
te is vigyázz, hová lépsz.ne hogy
Kiöljél minden fényt és emléket
Bár kezemet nyújtom feléd
Tudom, a távolság hitvány délibáb,
Reménykedek hogy akkor eljön ,
a mi időnk.Szerelmed jön és Győz
És majd fogod, és szorítod két kezem,
Érted vagyok, és te értem vagy,
te értelmet és fényt adsz minden napnak.
Szeretlek én, és kettőnk dolgán
nem változtat többé senki már. ,,
rr
Ne Sírj !!
-EGYETLENEM----Mert Én  szeretlek amíg élek !
a sírig !!!!!!

SAJNOS  IGAZ :

EZ A BLOG NAPLÓM CÍME !!!!!!!

 

EZ EGY REKVIEM  
/VOLT EGYETLENEMNEK /       EMLÉKOLDAL :

A MAGYAR ROMEO ÉS JÚLIA TÖRTÉNETE


Rólam

Baráti-szellemi blogom létrehozásának célja a személyes és közös boldogságunkhoz vezető út (utak) keresése. Természetesen Én magam sem vagyok biztos és nem is vagyok egy véleményen abban, hogy miben is áll a boldogság – vagy éppen a boldogtalanság.De EGYETLENEM elvesztése tragikus,,számomra ,,Ö,,volt mindenem...maga az élet...


Egyetlenem úgy jelent meg ,,egykor ,,életemben mint egy ,,fényes,, csillag ,és csillogásával boldogságot ,fényt hozott életembe,lelkembe és vele megtaláltam a ,,végtelen szerelmet,,.Egyetlenem minden áldozatot meghozott Értem , és Én is meghoztam Érte .Szerettük Egymást,,együtt álmodtuk az életet."Érted vagyok ,és Te értem vagy " egyre csak fülembe csengenek e szavak !.,,Sajnos Egyetlenem ,,eltűnt,, szerelmünk nem halt meg ,,örök életűvé vált ,annak a boldog időnek. emlékei maradtak  meg.,amit az idő megszépít .,de azok szebbek mindennél  ..DE VAN EGY  VÁGYOM ,HOGY , HOGY EGYSZER MEGTALÁLOM "RÉGI KEDVESEMET" ,A VALÓDI  "EGYETLENEMET" és újra csodás lesz minden ..de addig is "élem új életem ---VÁROM HOGY ELJÖN MAJD A VÉG...."
Egyetlenemmel" szebb volt minden  Talán majd egyszer..! Régi Szerelmemmel nem vagyunk összeveszve. és ha netán  lesz 2-esély akkor ezt az időt "elfelejtjük  és nem rójuk fel senkinek  nem kérdezzük ki miben volt hibás.úgy gondolom  a remény hal meg legutoljára..!Minden újrakezdés  nehéz mert előbb el kell tüntetni  a gyűlölet "vas-fogát"FÁJ  A MÚLT ,FÁJ A MA MERT  A SZERELEM,BÁNAT ,KÖNNY ÉS A GYŰLÖLET,BOSSZÚ EGY NAPON SZÜLETETT"...HA NINCSEN GYŰLÖLET  KÖNNYŰ LESZ ÚJRAKEZDENI  ,CSAK AKARNI KELL,MERT EMLÉKEINKET ŐRIZZÜK ÉS MINDIG VELÜNK VANNAK ,A SZERELEM IS ÚJRA LÁNGRA LOBBAN ,/A PARÁZS  HAMU ALATT MEGVAN ÉS MINDEN PERCBEN LÁNGRA LOBBANHAT..A régen múlt vágyak,szerelem és együtt töltött emlékek  el kis érhetnek a "végtelen időben",még halálunk után is.!DE ADDIG MEG KELL VÍVJUK SAJÁT HARCUNKAT -MAGUNKKAL 
,így gondoltam egykor ......


Sajnos akkor még nem tudtam valódi okát :napok hetek vannak ,csak életéből ,és családja körében szeretne lenni !!!!!!!!!!!


HALÁLOS ,,CSENDES ÉJ,,

,,Nem vagyok senki,csak,árny,egy kép,a múltból,
Emlékfoszlány,egy érintés, egy felemás emlék,,
Szánalmas szavak szállnak a sziszegő szélben,
Fekete árny suhan a félelmes éjben.

Néma füleid távolodnak a hangtól
És minden porcikád riad a zajtól
Síri éjben ,álmodban ölelsz,
Mint a halott az utolsó görcsben,

Kegyetlen ,,Csendes éj,,hitetlen,,Drága,szent éj,, .
Minden halott bűne újra él ,
Néma sikoly az éjszakában,
S hangtalan visszhang a nyomában,

Ág reccsen,dideregsz a forró ágyban,
Eljött a Halál éjszakája,
Kocsi surran csöndesen az úton,
Mint bűnös ,ha menekül az Úrtól.

Pokol némasága riaszt ,
Hiába keresed a vigaszt,
A gyertya utolsót sercenve elég,
S csonkját elnyeli a sötétség.

Feketeség borul a szobára,
S minden kattanásnál riadtan meredsz az órára,
Szemed pilláit görcsösen szorítod össze,
S kezedből vér buggyan ,úgy rántod ökölbe. l

Eláll az óra ritmikus kalapálása,
S elül lassan a szél zúgása,
Eltűnik minden hang a mélyben,
Már csak te vagy egyedül a néma éjben.

Most hiányzik a surranó kacaja
Tudod jól,nincsen semmi hang,
De fejedben egyre jobban összeáll valami zaj
Agyadban halk zümmögés veszi kezdetét.

Majd dübörgő zene veszi át a némaság helyét,
Segélykérő kiáltás szűrődik át a zenén ,
S minden ,mi elmúlt most újra él,
Zakatol újra az utolsó óra.

Egyre kattog néma mutatója,
És minden kattanás egy halál ,
S már forog veled a világ.
Üvöltve rohansz lámpát,villanyt  gyújtani.

De minden lépésnél lassabban tudsz mozdulni,
Elbotlasz az üres tér közepén,
És sikítva zuhansz a föld felé,nincsen melletted senki ,
Vered magad a földhöz ordítva,bőgve,hangtalan.

De kegyetlen világ észre sem vesz téged,
Lassan elfárad tested mozgása
Eszedbe juttok akkor én,de mint hiába ,,
És ellassul szíved zsongása ,kezed kinyújtod .

Szemed kitárva mered a semmibe,de te látsz,,még egy utolsó mosoly
S hirtelen rángás után mozdulatlan görcs áll testedbe.
Megszűnik minden, mit ismertél eddig ,új dimenziót váltasz...
ITT NEM MARAD MÁS  ,CSAK A NÉMA ÉJ-LÁTHATATLAN ÉJ ,,ÉN/VELEM,,


Valamikor rég

Valamikor rég, mikor még nem volt félelem és fájdalom
egy jó szó Egyetlenemtől mindent bűnt elmosott,
amikor az álom tengerén szálltam,
s mindenütt, még a felkelő napban is az ő mosolyát láttam,
de ennek talán vége mindörökké, s egyre vissza,sírom 
és az emberek miatt, akik megfeszítettek,
maguk fabrikálta kis keresztjükön,
melynek súlya annál nagyobb volt,
párom társam volt évekig, együtt jártunk,
s ő évezte ezt a végletekig,
valamikor rég, nem volt félelem és fájdalom,
ez volt a szerelem vége, de a kegyetlenség megmaradt,
a kereszt, a másság, a tudás keresztje hozzám ragadt,
cipeltem, hozzászoktam, elfogadtam
s végül felhasználtam, így élek, ez vagyok,
már nem is akarok más lenni, mert nem tudok,
de már nem feszíthetnek meg mint hamis megváltót,
inkább én feszítek meg másokat, mert elég volt, elég volt.
Mássá teszek inkább másokat,
önmagamból csinálok másolatokat,
olyat aki megért, olyat, aki már megtért,
eközben rájöttem, még mindig nem ért meg senki,
nem akar vagy nem tud,
csak ,,ö,,,közben barátaim ,az emberek,,
csak sütkéreznek a fényben,
jóindulattal, gyanakvóan és haszonlesően,
még nem látom a végét,
de az út egyre jobban kirajzolódik,
kezdem érteni mit akar a sors,
miért tette velem amit,
aki velem tart
nem tér vissza üres kézzel
ezt ígérhetem,
persze gazdagabb
csak néhány fontos gondolattal lesz,
mely egyszer az életet jelentheti,
s ha késő is a perc, aki hű, azt segítem
túl életen és halálon,
ezek nem csak szavak,
nem üres ígéret,
nem álom,
valamikor rég, az volt,
de most itt van,
túl csillagokon, s minden határon…
s talán emiatt is kérem,majd egykor kezed
hogy lecsukd, szemem. ,
hogy utolsó emlék te arcod legyen
s egykor majd névtelen fejfán ,kövezd a nevem
hogy akik életben nem lehettek együtt,
halálban egyesüljenek,,,

Millió puszi : 
Zoltán

KÖZÖS ISMERŐS ,,KETTŐNKNEK,,ÍRT VERSE-DALA

Helena: Utolsó dal ...TövismadárSaját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2011-05-26 13:55:44
feltöltő: lizbet01
nézettség: 20
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: tövismadár, legendája,Helena, verse, 
kategória: felnőtt

URL:


Blog:


Beágyazás:


Küldöm ismerőseimnek!

Tetszik a videó! Szavazok rá!


leírás:
Írta, előadja, szerkesztette: Helena &quot Ádáz ágak szüntelen sebzik, feltépve verdeső szárnyait, haldokolva egyre csak dalol És beváltja dalával vágyait.. Elném...




BEFEJEZETLENÜL…

Rád gondolok hűvös éjszakán,
gondolatok keringenek körötted,
születnek és halnak,
mint pillangók a tűz körül,
s mint kóbor csavargók,
bebocsátást kérnek tőled,
amikor az egyedüllét fáj.
Ez egy új fejezet,
egy új kezdet,,a magány,,
nehéz mint mindig,
mert a múlt beszédes még,
de a jelen hallgatag,
a világ olykor ellenünk esküszik,
de ez a mi hibánk ,elhagytuk egymást,
tudjuk ezt mindketten,
mert a sors élő entitás,
s nem is érdekli semmi más,
nem kérdi, hogy boldogulsz-e n...?
Az élet-színpadán, tudod e  titkot ?
életedben egyszer,lehet  szeretni igazán !
mert a te sorsod ,élő ember,
ideggel, testtel és dobogó szívvel,
Volt sok lírikus-költő-fejedelem is,
ki hosszú-hosszú éveken át „remélt”,
s míg rájött, elvesztett,,elpocsékolt,,
múló pillanatnak tűnő éveket,
nem hozhatjuk vissza sohasem
Bár fiatal vagy és az is maratsz,
És vigyáz,,hogy ne vesszen el ,
semmi sem,
se érzés, se kép, se érintés,
mert az élet rövid,
az idő pedig éles kés,
akarok még valamit…ne feled...

Ha a boldogságot kutatod,
belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt tied az ég,
a föld, a tenger, a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal.
Csak egyetlen egy nem lehet a tied:
a perc, amelyet elfeledtél.
Amire nem emlékszünk, már nem a miénk...
VAGY A MEG NEM ÉLT,
Színtelen évek és sivár hétköznapok,
és eltékozolt üres percek,

Engem elfelejthetsz ,igaz,
nem úgy mint én,kinek egyetlen kincse
 Te voltál,,álma is Te voltál
mára csak az emlékezés .....

ÉG VELED..EGYETLENEM..,TALÁLKOZUNK,
MEGLÁSD,,,ÉS SZEBB LESZ MINDEN !!!

Zoltán.......
LINK GYŰJTEMÉNY
A GYERTYÁK ÖRÖKKÉ ÉGNEK-EMLÉKEZÉS
http://hu.netlog.com/go/out/url=-aHR0cDovL3d3dy5neWVydHlhZ3l1anRhcy5odS9pbmRleC5waHAvMTg1Nzgua2l2YWxhc3p0b3R0

ÉG A GYERTYA,ÉG....íí
http://hu.netlog.com/go/out/url=-aHR0cDovL3d3dy5neWVydHlhZ3l1anRhcy5odS9pbmRleC5waHAvMTg1Nzgua2l2YWxhc3p0b3R0

Közös fotok http://hu.netlog.com/go/out/url=-aHR0cDovL3d3dy5zbGlkZS5jb20vci84cWJ1U2U1djFUOU1jaUM4MWRuVVc5dDVQeUdkRy1MQj9lbXQ9MTA_

20 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. EGYETLENEMNEK !

    Szeretlek..... :).Köszönöm a barátságod. :)
    és múltbeli szerelmedet ,még ha ,,csalfa is volt szerelmed ,, boldog voltam ..köszönöm


    "Elmondanék Neked egy csodálatos mesét.
    Hogyha gondod támad ez adjon új reményt.
    A gyermekkori álmok, itt újra élednek.
    Ezer színnel festik ki ,az egész életed.
    Ezért bízz a szépben,az igaz mesékben.
    Szárnyalhatsz az égben,vagy táncolsz a vízben.
    És mint lámpák fénye a sötét estéken,
    Elűzik a szörnyet, a gyermek szívében.
    Ha már minden veszve,még megmarad a hit.
    Álmaiddal szíved a jövőbe tekint.
    Ne felejtsd el soha a mesék bölcs szavát:
    Mert a jó elnyeri, mindig a jutalmát!"
    :):) sok sok szeretettel:
    Zoltán

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Hiszem, hogy van szeretet és boldog világ,
    Mosolygok akkor, ha a szél arcomba vág.
    Mert szeretek élni, szeretek szeretni,
    Bajbajutottaknak kenyeret szerezni.
    Keresni a jót és találni a szépet,
    Látni a nagy csodát, hogy milyen szép az élet!!
    Zoltán
    u.i:
    IGEN HINNÜNK KELL A SZEBB, ÉS JOBB ÉLETBEN, ÉS VILÁGBAN. ÉS A SZERETET HATALMÁBAN. HA AZ VAN, AKKOR MINDENT LEGYŐZZ! ÉN ,,VOLT PÁROMMAL, TUDTUK, ÉS ÍGY TUDTUNK ,,EGYKOR,,OLYAN LELKI HARMÓNIÁBAN, BOLDOGAN !!!!!
    MA NAGYON HIÁNYZIK!!! ISTEN RÁM MÉRTE BÜNTETÉST , MÉLTÓSÁGGAL KELL ELFOGADNOM AKARATÁT.
    EMLÉKEINKKEL EGYÜTT ÉLEK VELE SZÍVVEL, LÉLEKKEL ÉREZVE HIÁNYÁT !!!!!! MÉG,,A SÍRON TÚL IS.

    VálaszTörlés
  8. Utolsó öltések
    2012.03.05.


    Utolsó öltéseit varrja a rideg tél,
    Csipkésre hímezte a márciusi párna sarkát
    Révetegen lengeti jövőmet a szél,
    Lassan mozdítja ki életem holdpontját.
    Rosszul kezdtem el az évet,
    Összegzésben akár bajnok is lehetnék:
    Álság,válság,hazugság bosszú magot hintet
    Jön már a siker is, mit annyira szeretnék.
    Sok rossz, mert ma már tudom,
    Vannak még lezáratlan dolgaim,
    Minden kidugult, s lefolyt a lyukon
    Mint mikor a vizet leengedik.
    Nem adom fel, mennem kell tovább
    Isten céllal küldött, mikor megszülettem
    A hóvirág odakint már fonnyadtan áll
    Új világ van bontakozóban, fel kell kelnem
    Megbékélek a helyzettel, akár egy kamasz
    Talán a bölcsesség kövére leltem
    Bennem nyílik az újabb tavasz
    Szeretetre leltem a szívemben.

    VálaszTörlés
  9. A NAGY ROMÁNC VÉGÉRVÉNYESEN VÉGET ÉRT !!,, ÁBRÁNDOK NÉLKÜL EGY UTOLSÓ KÖNNYCSEPPEL !!!!!!!!/ezt érzem Egyetlenem részéről ,Én nem tudok olyan könnyen felejteni,mert Bennem létezik ,szerelem és megbocsátás !!!/

    Sajnos értékeid elvesszenek az emberi közöny és bosszú ,mély szakadékában! Kértelek :soha ne mondj le az álmaidról ! A boldogság legmélyebb kútja a lélek mélyén szunnyadó lehetőség, a végtelen, határtalan képzelet. MINDEN REGGEL, NAP MINT NAP, ÚJJÁ KELL SZÜLETNI ÉS .SZERETNI !!!!!!! Ha nem dobjuk le égőnk páncélját, sosem
    ismerhetjük meg a szeretet erejét..
    A bizalom /S NEM A BIZALMATLANSÁG /egyetlen út egy másik ember szívéhez S csak akkor tudjuk meg ha már Vége! mert akkor megfeledkezz a szeretetről és helyébe a ,,múlt-bosszúja jelenik meg , amely ,,kioltja hittük ,,elhamvadt lángját ,,szeretet nélkül nincsen jelen és nincsen ,, jövőbeli feltámadás, hiába élünk ,,ezer éven át !2-esély esetén el kell távolítani a bosszú vas-fogát és addig is ,csak a szépre kell emlékezni..Bennem nincsen ,harag ,bosszú ,csak végtelen szerelem !
    Zoltán

    VálaszTörlés
  10. EGYETLENEMNEK !!!

    Aludj csak, melletted vagyok,
    Úgyis, ha most még nem tudod,
    Úgyis, ha indulnom kell,
    Úgyis ha fáj majd a reggel

    Aludj csak, melletted leszek
    Mindig, de most még nem lehet
    Egyre jobban minden nappal
    Harcol még a szív az aggyal

    Ha fáj, ha éget, ha lángra gyújt,
    Csak hozzád vezet minden út,
    Megírták régen ott fenn az égben
    Ezt a szerelemháborút

    Aludj csak, eltakar a csend
    A reggel hűvösebb lehet,
    A nappal másé lenne,
    Az éjjel tönkre tenne

    Aludj csak ,úgy fáj mondanom
    Újra azt, hogy nem tudom
    Mi lesz, ami végleg itt tart
    Úgyis, ha ébredni kell majd

    Ha fáj, ha éget, ha lángra gyújt
    Csak hozzád vezet minden út,
    Megírták régen ott fenn az égben
    Ezt a szerelemháborút

    Aludj csak, melletted vagyok
    Úgyis, ha indulnom kell
    Aludj csak, melletted leszek
    Úgyis, ha fáj majd a reggel

    Ha fáj,ha éget, ha lángra gyújt
    Csak hozzád vezet minden út,
    Megírták régen ott fenn az égben
    Ezt a szerelemháborút !

    ZOLTÁN /EGYETLENED /

    VálaszTörlés
  11. Ha valaki szeret, én is szeretem,
    Ha valaki szenved, én is szenvedek,
    Mert tudom a szeretet nem játék,
    Szeretni szép és nemes dolog,
    Csalódni fáj, ezt te is tudod.
    Ne nézd a külsőt mely sokszor csábító,
    Ne nézd az arcot, mely szép és hódító.
    Az életben bárkivel találkozol,
    A lelkét nézd s nem csalódol.
    Légy őszinte de bizalmas soha,
    Mert minden csalódásnak a
    BIZALOM az oka.
    Zoltán

    VálaszTörlés
  12. Legszebb versek miket utóbbi időben olvastam !


    lizbet01:
    Köszi Zoltán kedves szavaidat jöttem, igaz ritkán járok erre, de hoztam valamit és szeretettel írom ide neked kívánok vele csodálatos tavaszt, üdv

    Az emlékezés

    Forró nyár éget, az emlékezés,
    néhány évet vissza múlt mezején.
    Amely ma is itt van, köszön felém,
    soha nem hagy el, e fájó emlék.

    Hát persze, ki lelkembe taposott,
    most azt üzeni felejtsd el, nevess!
    Ám a testemben lelkemben kínok,
    üvöltenek, hogy fogd meg a kezem!

    Valaki, kiben van némi tudat,
    hogy ember vagyok, Isten gyermeke.
    Hogy bennem is él szív test fájdalma,
    hogy múltamat gyilkossá Ő tette.

    Hazug világnak védő bástyája,
    öleli körbe őrzi a gyávát.
    A szájából ömlő gyalázatát,
    mert árva vagyok, csak te vagy Hazám!

    Csak te vagy a szegénység védője,
    ősi szikes föld, mely engem ölel.
    Oly lágyan csendesen lenn a mélyben,
    hol zizeg egy meggyalázott élet.

    A jó Istent keresem szüntelen,
    tegyen végre, e világon rendet.
    Szűnjön meg a gyalázkodók léte,
    hogy a szegény is boldogan éljen.

    Hogy a szegény is szívből nevessen,
    az uralkodó gátat ne vessen .
    Hogy koronáját mocsár nyelje el,
    koldus vagyok Hazám és nincstelen.

    Könyörgök én az áldott Istenhez,
    de az ember önmaga ás vermet.
    Isten fogd meg végre árva kezem,
    mert, e föld haldoklik és oly szikes.

    Súlyos terhe gyökeret vert benne,
    mint tövis, mely szívembe lett verve.
    Éli hatalom kegyét ki tette,
    hazug szava mérges nyíl szívemben.

    Így élni nincstelenség közepén,
    szemben áll a hatalmi rangos kény.
    Mond Isten hol van megváltó remény,
    hogy az ősz alkonya majd véget ér?

    Várok reád

    Napsugaras mezőn álmodozva járok,
    reád várok, s az időt egyre hajtom.
    Rohanj idő fuss, ma sürgetem a napot,
    s az eltűnt órákat már nem számolom.

    Évek, napok, órák, s a percek múltját,
    sétám közben átélem újra meg újra.
    Színtelen évek és sivár hétköznapok,
    üres percek, sírva várták a holnapot.

    Az eltűnt órákat ma már nem számolom,
    várok reád, az időt egyre csak hajtom.
    Rövid az életem rám borult az alkony,
    mégis sürgetem titokzatos holnapom.

    Rövidül életem, csodát nem várhatok,
    de hiszem eljössz, és szebb lesz a holnapom.
    Hiszek benned, hogy a két kezem megfogod,
    megsimíthatom akkor drága arcod.

    Már csak ennyit kérek, hisz többre nem vágyom,
    feledem a beteljesületlen álmot.
    Feledem azt, mikor elhagytál, fájdalmat
    mi szívemet törte, égetett szilánkja.

    Még mindig várlak, pedig ma is fáj a seb,
    mit a szilánkok hasítottak testemen.
    Az idő sem gyógyítja a vérző lelket,
    csak átgázol rajta hagyva fájó heget.

    Napsugaras mezőn álmodozva járok,
    köröttem virítanak tarka virágok.
    Öreg fáknak lombja alatt meg megállok,
    reád várok, az idővel én is futok.

    Hova-merre, s nézem a lepke táncot,
    amint járnak előttem tavaszi tangót.
    A mező üde zöld az ajkamon mosoly,
    s, mint hű szolga egyre csak reád várok.


    Álmaimban visszatérsz

    Álmaimban visszatérsz hozzám,
    karod ölel egy szót rebeg szád.
    Szót, mely vezet minden éjszakán,
    átsegít gondolatom sáncán.

    Együtt megyünk csillagok útján,
    sziklák, felhők hullnak reám.
    Hallom a szót, indulok tovább,
    szerettél, elmúlt az izzó nyár.

    Álmaimban visszatérsz hozzám,
    elmosódott név követ a fejfán.
    Én menekülök, hív egy szempár,
    mely csillag az álom égboltján.

    Kitépem magam, e föld karmából,
    ajkad ízét érzem a számon.
    Felhők között lebegő álom,
    átölel titkos éjszakákon.

    Álmaimban visszatérsz hozzám,
    vörös hajnalban indulsz tovább.
    A tűz itt marad szobám falán,
    ölelem a névtelen fejfát.

    lizbet01

    VálaszTörlés
  13. Ha a boldogságot kutatod, belül keresd, emlékezeted roppant nagy csarnokában. Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok. Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyetlen egy nem lehet a tied: a perc, amelyet elfeledtél.

    Amire nem emlékszünk, már nem a miénk...
    Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes.
    ZOLTÁN

    VálaszTörlés
  14. Tudom ,hogy tükörben idegen arc néz vissza rád,de olyan jó azt az arcot elképzelni amit az ,,ember,,szeretne..
    millió puszi:Zoltán

    Valamikor rég

    Valamikor rég, mikor még nem volt félelem és fájdalom
    egy jó szó Egyetlenemtől mindent bűnt elmosott,
    amikor az álom tengerén szálltam,
    s mindenütt, még a felkelő napban is az ő mosolyát láttam,
    de ennek talán vége mindörökké, s egyre vissza,sírom
    és az emberek miatt, akik megfeszítettek,
    maguk fabrikálta kis keresztjükön,
    melynek súlya annál nagyobb volt,
    párom társam volt évekig, együtt jártunk,
    s ő évezte ezt a végletekig,
    valamikor rég, nem volt félelem és fájdalom,
    ez volt a szerelem vége, de a kegyetlenség megmaradt,
    a kereszt, a másság, a tudás keresztje hozzám ragadt,
    cipeltem, hozzászoktam, elfogadtam
    s végül felhasználtam, így élek, ez vagyok,
    már nem is akarok más lenni, mert nem tudok,
    de már nem feszíthetnek meg mint hamis megváltót,
    inkább én feszítek meg másokat, mert elég volt, elég volt.
    Mássá teszek inkább másokat,
    önmagamból csinálok másolatokat,
    olyat aki megért, olyat, aki már megtért,
    eközben rájöttem, még mindig nem ért meg senki,
    nem akar vagy nem tud,
    csak ,,ö,,,közben barátaim ,az emberek,,
    csak sütkéreznek a fényben,
    jóindulattal, gyanakvóan és haszonlesően,
    még nem látom a végét,
    de az út egyre jobban kirajzolódik,
    kezdem érteni mit akar a sors,
    miért tette velem amit,
    aki velem tart
    nem tér vissza üres kézzel
    ezt ígérhetem,
    persze gazdagabb
    csak néhány fontos gondolattal lesz,
    mely egyszer az életet jelentheti,
    s ha késő is a perc, aki hű, azt segítem
    túl életen és halálon,
    ezek nem csak szavak,
    nem üres ígéret,
    nem álom,
    valamikor rég, az volt,
    de most itt van,
    túl csillagokon, s minden határon…
    s talán emiatt is kérem,majd egykor kezed
    hogy lecsukd, szemem. ,
    hogy utolsó emlék te arcod legyen
    s egykor majd névtelen fejfán ,kövezd a nevem
    hogy akik életben nem lehettek együtt,
    halálban egyesüljenek,,,

    Millió puszi :
    Zoltán

    VálaszTörlés
  15. .Csak állunk és érezzük valamit elvettek Tőlünk, ami soha többé
    nem pótolható ,talán ezért írok ,,oly ,,megható,, verseket,, ,valahol a ,,csillagos égen ott van Anyám és ,,volt párom ,,múzsám, / Egyetlenem /, ,,nekik írok ...elmondom ..amit nem tudtam ,,egykor elmondani ..hiányzanak,, ..és szeretem Őket....!!!
    Mikor egy emberrel későn találkozol,
    s meglátod benne mindazt, mit másban nem találsz... s hiányolsz,
    úgy tűnik éppen, épp csak egy perccel késtétek el,
    hogy együtt többek legyetek.
    Nem osztozhatsz!
    Van úgy, hogy nem lehet, s hiába nyújtaná feléd kezét...
    Jegye más vonatra szól.

    Tudod, hogy ő is néz, s elkapott tekintetében,
    mintha magával vinné álmaid kulcsát... mindazt, mit vársz.
    Úgy tűnik éppen, épp csak egy perccel késtétek el,
    hogy együtt többek legyetek.
    Nem osztozhatsz!
    Van úgy, hogy nem lehet, s hiába nyújtaná feléd kezét...

    Hidd el, ki igazán rád vár, ő megtalál.. nem tűnik el.
    Időben ott leszel, nem késhetsz, nem késel el... ő rád talál.

    Vele találkozol.

    S meglátod benne mindazt, mit másban nem találsz... s hiányolsz.
    Úgy tűnik éppen, épp csak egy perc kell, épp csak egy perc,
    hogy együtt többek legyetek.
    Nem osztozhatsz!
    Van úgy, hogy nem lehet, s megfogja felé nyújtott kezed.
    Jegye tiéd mellé szól.

    Talán egyszer

    .. talán egyszer,
    még kellene
    egy tiszta érzés,
    másképp látna szemed,
    máshogy érintene kezed,
    másképp nyúlnál felém
    mikor a nap
    hajamba fényt nevet,

    talán mást akarnál
    s bánni fogod, hogy
    ilyennek akartál…

    talán egyszer…
    ha sorsod
    egy másik útra vált jegyet
    talán akkor…
    még szeretnéd,
    lehet…,
    hogy ameddig csak engedi
    elkísérjelek…

    Egy pillanat

    Egy pillanat melyben látod az álmodat.
    Egy pillanat melyben várod vágyadat,
    Egy pillanat mely ritkán jön el,
    Egy pillanat mely bár sosem múlna el,
    Egy pillanat mely mosolyra késztet,
    Egy pillanat melyben ott a szeretet,
    Egy pillanat mely boldoggá tesz,
    Egy pillanat mely szabaddá tesz,
    Egy pillanat melyre vágyunk,
    Egy pillanat mely elhozza az álmunk...

    A lényeg.

    A szépben az a legszebb,
    ami leírhatatlan,
    a vallomásban az,
    ami kimondhatatlan,
    csókban a búcsúzás
    vagy nyíló szerelem,
    egyetlen csillagban a végtelen.
    Levélhullásban erdők bánata,
    bújócskás völgy ölében a haza,
    vetésben remény, moccanás a magban,
    kottasorokban rabul ejtett dallam,
    két összekulcsolt kézben az ima,
    remekművekben a harmónia,
    részekben álma az egésznek,
    és mindenben a lényeg,
    a rejtőzködő, ami sosem látszik,
    de a lélekhez szelídült anyagban
    tündöklőn ott sugárzik.

    Emlékezés ,,Egyetlenemre,,
    Zoltán

    VálaszTörlés
  16. Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
    - Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
    - Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
    - Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
    - Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
    - Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
    Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
    - Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.
    ZOLTÁN

    VálaszTörlés
  17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  18. Perctelen órák.....
    Egyetlenemnek

    Bánatom ölembe hullt,
    Mint az őszi sárga levél.
    Vajúdva könnyeket szült
    Régi szép múlt, s a remény.

    Mosolyod mögött
    Megbújnak a fájó könnyek,
    Hangtalan dalol a vágyam...
    Emlékeim újra csak jönnek.

    Őszöm fejemre ezüstöt küldött,
    Azóta várom egyre csak jöttöd.
    Perctelen órák rohannak a télben,
    Szerelmek kószálnak a hideg téli éjben.

    Olvadó virág, telemnek virága
    Ajkam csak egyre nevedet kiáltja.
    Perctelen órák rohannak az éjben,
    Keserű szerelmek hallnak a télben.

    Szívem szavát, a jeges szél kiáltja,
    Olvadó virág most, telemnek virága.
    Tétova szemeim Téged keresnek,
    Hangtalan vágyaim a semmibe vesztek.

    VálaszTörlés
  19. Jókedvet adj Uram !
    Jókedvet adj,és semmi mást,Uram!
    A többivel megbirkózom magam.
    Akkor a többi nem is érdekel,
    szerencse,balsors,kudarc,vagy siker.
    Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
    nem kell más,csak ez az egy oltalom,
    még magányom kiváltsága se kell,
    sorsot cserélek,bárhol,bárkivel,
    ha jókedvemből,önként tehetem,
    s fölszabadit újra a fegyelem,
    ha értelmét tudom és vállalom,
    s nem páncélzat,de szárny a vállamon.
    S hogy a holnap se legyen csupa gond,
    de kezdődő és folytatódó bolond
    kaland,mi egyszer véget ér ugyan,
    ahhoz is csak jókedvet adj,Uram.
    S adj erőt hogy újra megtaláljam ,,ÖT,,
    EGYETLENEMET ..

    VálaszTörlés
  20. EZ EGY VERS TÖBB MIT 3-ÉVE VOLT NEKI (EGYETLENEMNEK ) KÜLDVE ,DE ROSSZ E-MAIL CÍM MIATT NEM KAPTA MEG,KÁR HOGY NEM OLVASHATTA EL..3- ÉVE E3KKOR INDUL A MI ,,NAGY -VÉGTELEN,,SZERELMÜNK....

    Köszönöm ,szép reggelt neked is....,holnap újra találkozunk -előbb olvasd el versem

    TALÁLKOZÁS

    Ha találkozunk,egy villanás lesz az egész,
    Szíved valamiért megérintette az enyém.
    Pár szó,mondat lesz csupán,
    Fél óra,vagy egy nap,mellyel fel ér egy egész világ.
    Most életünk alkonyán,mi történt?mi volt ez?
    Szerelem talán?mennyei boldogság,
    Túlzás lenne ezt állítani,hogy igen ,de azt sem hogy nem ,
    De bennünk már megmozdult valami.
    Szerelem?Boldogság mit jelentenek -e szavak,
    Elkoptatták már annyian,érdemtelenül használták,
    Fénye,melege megfakult az idők alatt .
    De aki tudja még mit jelent,
    Annak szent-e szó SZERELEM.

    Nem ismertél,én sem nagyon,
    Talán majd lesz rá alkalom.
    Talán az Isten ad még egy esélyt,
    Hogy meg tudjuk,szívünk mennyit ér.
    De vigyáz ,mert fájni fog idővel a szó,
    Ha nem igazán gondolod,komolyan
    Ha lelked netán csaló.....légy ,,csak Magad,,
    Hisz a romantikus férfi hiszékeny,gyarló,
    Szíve nyitott mint egy tiszta tó,mint forrás vize ,
    Átlag férfi kiengedi a hűsölni vágyót,
    De kiég,elforr,gőz lesz,de nem ,,én,,
    Ha rá jön,hogy szavad mit sem ér,
    Szíve össze törik,mint tavon a gyenge jég.
    Ne bántsd hát,ha csak kalandra vágysz,
    De ha szerelemre vágysz,egy magány után ,
    Nála megtalálod ,a reménytelennek hitt álmod ,talán,
    De ha nem próbáltad ,nem tudhatod,milyen lehetne,
    De ha bátortalan vagy habozol mindent ,vesztettél ,
    Jó tanácsot mindenki adhat ,én csak annyit mondhatok
    Mindent vagy semmit,gyémánt vagy hamu,életem mottója ,
    Élet és szerelem ,te kellesz énnekem,- mindenből minden ,
    Fogadd el kinyújtott remegő kezem ,ajkam csókját ,vagy
    Maradj csak jó barát,mert a becsület mindennél többet ér.
    Mert nem kaland az élet,nem egy éjszakáról szól ,nekem ,
    És álmodjál hát tovább ,te ,,gyönyörű,,királylány,,
    De ébredj ha úgy hiszed ,itt az idő hogy éld életed .....

    .....

    VálaszTörlés