Drága Erzsébet
Köszönöm ,csodás...
én is hozok egy verset neked
szeretettel
puszi :Zoltán
SÍRVA AZ ESŐBEN
Amikor szembenézel a viharral,
amikor nem hat az ima,
amikor nem tudod, melyik Istené
és melyik a te könnyed,
azt hiszed megtisztulsz, könnyedén.
Szembenézel az esővel?
Szembenézel a jövővel!
Nem látsz, csak elmosódott csíkokat.
De még érzed, a csókokat
S közben eső-könnyek peregnek.
Gondolj Rám..
BEFEJEZETLENÜL…
Rád gondolok hűvös éjszakán,
gondolatok keringenek körötted,
születnek és halnak,
mint pillangók a tűz körül,
s mint kóbor csavargók,
bebocsátást kérnek tőled,
amikor az egyedüllét fáj.
Ez egy új fejezet,
egy új kezdet,,a magány,,
nehéz mint mindig,
mert a múlt beszédes még,
de a jelen hallgatag,
a világ olykor ellenünk esküszik,
de ez a mi hibánk ,elhagytuk egymást,
tudjuk ezt mindketten,
mert a sors élő entitás,
s nem is érdekli semmi más,
nem kérdi, hogy boldogulsz-e n...?
Az élet-színpadán, tudod e titkot ?
életedben egyszer,lehet szeretni igazán !
mert a te sorsod ,élő ember,
ideggel, testtel és dobogó szívvel,
Volt sok lírikus-költő-fejedelem is,
ki hosszú-hosszú éveken át „remélt”,
s míg rájött, elvesztett,,elpocsékolt,,
múló pillanatnak tűnő éveket,
nem hozhatjuk vissza sohasem
Bár fiatal vagy és az is maratsz,
És vigyáz,,hogy ne vesszen el ,
semmi sem,
se érzés, se kép, se érintés,
mert az élet rövid,
az idő pedig éles kés,
akarok még valamit…ne feled...
Ha a boldogságot kutatod,
belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt tied az ég,
a föld, a tenger, a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal.
Csak egyetlen egy nem lehet a tied:
a perc, amelyet elfeledtél.
Amire nem emlékszünk, már nem a miénk...
VAGY A MEG NEM ÉLT,
Színtelen évek és sivár hétköznapok,
és eltékozolt üres percek,
Engem elfelejthetsz ,igaz,
nem úgy mint én,kinek egyetlen kincse
Te voltál,,álma is Te voltál
mára csak az emlékezés ,jut !
....Szeretnék szeretni, ölelni, csókolni..
...S szeretnem ha szeretnének ,
,,,,Újból.igazán !!!!!!
Zoltán.......
Köszönöm ,csodás...
én is hozok egy verset neked
szeretettel
puszi :Zoltán
SÍRVA AZ ESŐBEN
Amikor szembenézel a viharral,
amikor nem hat az ima,
amikor nem tudod, melyik Istené
és melyik a te könnyed,
azt hiszed megtisztulsz, könnyedén.
Szembenézel az esővel?
Szembenézel a jövővel!
Nem látsz, csak elmosódott csíkokat.
De még érzed, a csókokat
S közben eső-könnyek peregnek.
Gondolj Rám..
BEFEJEZETLENÜL…
Rád gondolok hűvös éjszakán,
gondolatok keringenek körötted,
születnek és halnak,
mint pillangók a tűz körül,
s mint kóbor csavargók,
bebocsátást kérnek tőled,
amikor az egyedüllét fáj.
Ez egy új fejezet,
egy új kezdet,,a magány,,
nehéz mint mindig,
mert a múlt beszédes még,
de a jelen hallgatag,
a világ olykor ellenünk esküszik,
de ez a mi hibánk ,elhagytuk egymást,
tudjuk ezt mindketten,
mert a sors élő entitás,
s nem is érdekli semmi más,
nem kérdi, hogy boldogulsz-e n...?
Az élet-színpadán, tudod e titkot ?
életedben egyszer,lehet szeretni igazán !
mert a te sorsod ,élő ember,
ideggel, testtel és dobogó szívvel,
Volt sok lírikus-költő-fejedelem is,
ki hosszú-hosszú éveken át „remélt”,
s míg rájött, elvesztett,,elpocsékolt,,
múló pillanatnak tűnő éveket,
nem hozhatjuk vissza sohasem
Bár fiatal vagy és az is maratsz,
És vigyáz,,hogy ne vesszen el ,
semmi sem,
se érzés, se kép, se érintés,
mert az élet rövid,
az idő pedig éles kés,
akarok még valamit…ne feled...
Ha a boldogságot kutatod,
belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt tied az ég,
a föld, a tenger, a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal.
Csak egyetlen egy nem lehet a tied:
a perc, amelyet elfeledtél.
Amire nem emlékszünk, már nem a miénk...
VAGY A MEG NEM ÉLT,
Színtelen évek és sivár hétköznapok,
és eltékozolt üres percek,
Engem elfelejthetsz ,igaz,
nem úgy mint én,kinek egyetlen kincse
Te voltál,,álma is Te voltál
mára csak az emlékezés ,jut !
....Szeretnék szeretni, ölelni, csókolni..
...S szeretnem ha szeretnének ,
,,,,Újból.igazán !!!!!!
Zoltán.......
